Facebook

Blogom:

Életemet meghatározzák a borok és az ízek. Családanyaként szól ez a blog gyermekeimnek és tágabb családomnak, hogy unokáink is ehessenek olyat, amilyet a dédanyjuk főzött és remélem inni fogják azt a bort amit a borászatunk készít...

Ajánlat

linbrunn.JPG

               www.linbrunn.hu

vinoron.JPG

                www.vinoron.hu

 

osszesrecept.hu

Legjobb receptes blogok

Recept számláló:

Már 900 feletti recept az oldalon!

válogass kedvedre>>

Kedves képeim:

Keresés cimke alapján

Címkefelhő

Tagline

2010.06.04. 09:45 mijemaja

Szerencsés daganatmegelőző nyolcas ételsorról

Ahogy megtudtam a biopszia eredményét, meg sem vártam a műtétet, már előtte elmentem könyvesboltokba, olvastam a sok daganatos betegeknek szóló szakácskönyveket és egyéb szakkönyveket, rátapadtam a netre, a daganatos portálokon lógtam. Igyekeztem megérteni, ami bennem és velem történik.

Már mondtam nektek: változtatni akartam az életemen és az étrendemen is, mert úgy gondoltam, hogyha az egészségesnek vélt életem mellett daganatos lettem, akkor semmiképpen nem ehetek úgy, mint eddig. S persze lányok, titeket sem etethetlek ugyanúgy, mint eddig.
Összeszedtem a sok-sok csodadologból, mik lehetnek azok, amikre biztosan szükségem lesz az elkövetkező időkben, ez az én szerencsés nyolcasom (sorrend nincsen, csak sorszámozás):
 1. Olajbogyó és olívaolaj
 
2. Teljes kiőrlésű szénhidrátok: barna kenyér, rozskenyér, MAGOCSKÁK
 
3. Saláták, sok, szép zöld fű
 
4. Paradicsom és brokkoli kiemelten és egyéb zöldségek
 
5. Fehér húsok, de leginkább az uszonyosok közül, vagyis halacskák 
 
6. Gyümölcsök, gyümölcslevek, legfőképpen narancs és grapefuit
 
7. Zöldtea és gyógyteák, sok-sok víz
 
8. Bioflórás joghurt, kefír és tejkészítmények

1. Első lépésem: Élőflórás joghurt

Addig csak titeket, a gyerekeimet tömtem joghurttal, az első műtétem (egy részleges mell eltávolítás, ún. quadrantectomia) után az első ételem egy dobozka epres joghurt volt. Minden szakirodalom javasolta a joghurtot. Az indoklás szerint könnyen emészthető, nem terheli a béltraktust, kíméli a májat, daganat megelőző hatásuk lehet, meg ilyenek.
Ránéztem, kézbevettem, és azt mondtam: Eddig nem szerettelek, eztán szeretni foglak.
Azóta már odáig jutottam, hogy gyártom magamnak…
 
Ifjúkoromban kézről kézre járt:
-          a házi kefir oltógomba készlete („kaukázusi” szólt a suttogó propaganda, „ahonnan az elvtársak is hozatják…” – de tényleg a Berecz onnan hazajőve mondta ki a verdiktet, kaukázusi kefir kell élő gombával a népnek- és lőn kaukázusi kefir, de az akkori magyar kefirkészítők nem gondoltak bele az élő gomba okozta csomagolási problémákba, és sok-sok szétrobbant kefires boboz miatt egy jó időre abba is hagyták ezt a kaukázusi úri huncutságot…
-          a házi joghurt oltó bacitanyája, azaz baktérium telepe, oltottuk, ettük, szaporodott, tovább adtuk, és ha nem óvtuk, nem ettük, mert már elegünk volt belőle, és már senkinek sem kellett, akkor bedöglött…
-          kombucha sötét gombája (nem becézem, nem gombácska, mert igen ronda sötét lepény volt, nem is bírtam meginni a teáját, kombucha teát azóta is készen veszek, jobb, ha nem látom, hogyan készül)
No, idősebben és az egészségre vágyva már magam készítek újra, hát ez vagy bölcsesség, vagy óvatosság, vagy öregség, ám ha jobban belegondolok, mind együtt – és a forrása a rosszindulatú daganatom utáni egészséges életre törekvésem volt.
 
 
No, nézzük, hogyan.
Üveg, porcelán (újabban rozsdamentes) tárolóedény kell hozzá.
-          Vagy joghurtba keverem, vagy tejbe (ekkor felforralom az 1 liter 3,6 zsír% tejet, és úgy keverem bele) az egy doboznyi élőflórás joghurtot. (ugyanígy tennék kefírbe kaukázusi kefírt, de azt nem esszük annyira).
-          A tűzhely mellett hagyom egy fél napot, aztán már mehet a hűtőbe.
 
Változatok joghurt helyett „creme fraiche” előállítása:
-          tejszínt oltani
-          tejfölt oltani (de érdemes ebbe is tejszínt rakni keveset)
-          boltban néha kapható „creme fraiche” tejszínes készítménnyel (ebben tejszínt oltanak bacikkal, de jó).
 
Tzadzikihez szoktam ezt is használni, enni is szoktam, mint a joghurtot, különböző fűszeres krémekhez használom.
 
2. Második lépés: olívaolaj és az olajbogyócskák
 
Hazaérve már várt a kórház előtt vásárolt olíva olajat és a többféle (zöld, piros, fekete) olajbogyós üvegcsét, és bár addig nem igazán ettem ilyet, most eldöntöttem, hogy innentől kezdve napi kapcsolat lesz köztünk. Eleinte csak egy-két olajbogyót ettem, aztán rákaptam az ízére: kicsi, nagy, óriási, világoszöld, sötét, bordó és fekete, magocskás, lyukas vagy töltött, mi mindennel töltött, aztán friss, natúr, sós oldatos vagy olajos, konyhaságokban jelenlévő (mártás, leves, rántott, sült, stb). Gombóc Artúr Olívaországban…
 
 
Az „Il Grezzo” azt jelenti, hogy „szűretlen” – vagyis az extra szűz olíva olaj egyáltalán nincs szűrve. Opálos és nagyon ízes, ráadásul még egészségesebb is! Antioxidánsok, vitaminok bőséggel benne…

 

 

 

3. Harmadik lépés: jöttek a zöld teák, gyógyteák forrásvíz…
 
Átálltam a magam állította pályára: és megpróbáltam nagyon sok folyadékot inni, ezen belül:
-          sok csapvizet (vagy buborékmentes ásványvizet)
-          zöld teát
-          és sok igazi gyümölcslevet
-          és persze sok levest…
 
 
 
A zöld tea újdonság volt, és nem is akárhogyan, cukor nélkül, mert szakítottam az édes teákkal is. Nem volt könnyű, de azóta megszoktam már, hogy cukor és egyéb édesítők nélkül iszom. (Lányok, nektek is így adom azóta! – ti is kezditek megszokni szép lassan…) 
 
Úgy gondoltam, ha baj van velem, akkor az leginkább az emésztésben van: vese, máj, gyomor és belek – ezek határoznak meg mindent a belső működésekben. Olvastam mindenféle diétákról, de aztán úgy véltem, a mindenből egy kicsit, amennyi jól esik, csak vízből sokat, és akkor elindulhatok valami olyan úton, hogy elkerüljem azt az ösvényt, ami ide vezetett.
Sodrott „puskagolyó” zöld tea                                                                                     egyiptomi zöld tea
 
Gyógyteák:
 
A gyógyteáimról még írok külön, kedves gyermekeim, isszátok ti is, ha szükség van rájuk.
-          van vizelethajtó teakeverékem (tavasszal kúraszerűen is érdemes inni, tisztítja a vesét és a húgyutakat, nemcsak nekem hasznos, bármelyik embernek jót tesz, aki issza)
-          van vértisztító teakeverékem
-          fejfájás csökkentő …

 

Gyógyvíz:
 
Aszód határában, a Csintoványi csárda mellett fakad a Petőfi forrás vize.
Azt mondták: Petőfi is szeretett mellette ücsörögni, inni a finom vizét, és ne feledjétek lányok, Petőfi Aszódon volt először :
-          szerelmes
-          itt írt először verset
-          és itt akart vándorszínész lenni (el is szökött, de jött a papája, az Aszód melletti Kartalról származó hentesmester, utánament, hazahozta, és el is vitte Aszódról, másik középiskolába)
- Így lett ez a finom forrás aztán Petőfiről elnevezve.
A vize üde, friss, és ha üvegbe töltöm, hetek múlva is jóízű.
Nem is csoda, hogy olyan sokan állnak mellette: messze földről jönnek oda kocsikkal, üvegekkel, ládákkal, és ki-ki tölti a tiszta vizet magának, aztán viszi haza. Mások azt mondják, daganatmegelőző hatása van – hát, azt nem tudom, de jó.
 
Én is így állok be a sorba, aztán hozom haza a sok üvegnyi tiszta forrásvizet és jóízűen megiszogatom szépen sorban üvegenként.
 

 

 

 

 

 

 

4. Következő lépés a sok gyümölcs evése és gyümölcslé ivása:
 
Gyümölcsfogyasztás
 
A képeken látható gyümölcsöket és még sok mást is eszünk, eszünk minden nap eszünk ugyanis gyümölcsöt.
Ica barátnémtól tanultam: Az ő gyerekei sem szedték elő sem a hűtőből, sem a konyhaszekrényből a gyümölcsöket, ezért kitalálta, szem elé kell tenni, oda kell rakni gusztusosan, szépen egy tálra az asztalra, és akkor előbb-utóbb megkívánják a gyerekek. Nálunk is elől van, ha csak 1-2 szem, de többféle, és bízom a vitaminjaikban, rostjaikban…

 

 

 Gyümölcslevek készítése és ivása:

 

Veszem a sokféle gyümölcsöt, facsarom, centrifugálom, kompótot főzök és aztán turmixolom, és nemcsak iszom, hanem itatom veletek is.

A képeken van gránátalmalé, aztán mellette must, abba fekete ribizlit turmixoltam össze, de e

 

A grapefuit és a narancslé együtt nagyon finom, és érdekes hatásuk is kiderült.

                                             Első éves egyetemista korom óta van visszatérően vesekövem.

Az évenkénti UH felülvizsgálatok kimutatták a grapefuit hatását a veseműködésemre:

-          először eltűntek a kövek, homok lett belőlük

-          aztán szépen az is eltűnt

-          amikor abbahagytam a grapefuit és narancslevek facsarását, ivását, akkor újra még meg is kínzott  a kő

-          megint iszom és nincs is semmi gondom!!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. Teljes kiőrlésű szénhidrátok azaz barna kenyerek és sok-sok magocska
 
Hát, ez sem újdonság, gondolom: mindenki tudja, hogy a csonthéjas termések és egyéb magok segítik az emésztést, tele vannak ásványi anyagokkal, mindenféle nyomelemekkel, van bennük telítetlen mindenféle, szabadgyök megkötő antioxidáns meg ilyesmi.
 
A barna kenyér leginkább a rostok miatt fontos, és nem baj, ha keveset eszünk belőle.
 
Telerakhatnám magocskaképpel az oldalt, de a lényeg, hogy sok van itthon, sokat eszek és etetek kis családommal, vagyis veletek…
 

 

 

 

 

 

6. Saláták
 
Eddig is ettünk salátát: a döntés az volt, együnk többet. Ebben a párom partner.
Ti, lányok – kevésbé. Mostanság azért ti is kóstolgatjátok, remélem, egyre többször kerül rá sor. Egyértelmű, hogy a húsos, kenyérkockás saláták indítanak benneteket el a zöldsaláták felé, és bízom benne, hogy előbb-utóbb ti is esztek mindenféle zöldet mindenféle öntettel….

 

 

7. Zöldségek, különösképpen a paradicsom és a brokkoli

 
Ide raktam pár képet olyan zöldségekről, amiket már megettünk, és higgyétek el, még nagyon sokat fogunk enni, különösképpen, mert ti is egyre többször kértek tőlem zöldséges kajákat.

 

8. Fehér húsok, kiváltképp a halacskák
 
Hát, ez sem titok: a hal egészséges. Aszódon a Galgában ehetetlen apróságokat fogtunk ki gyerekkoromban, a csúcs a paprikás lisztben kisütött „csipszhalacska” volt. (Olyan kicsi, hogy chips-nek minősíthetem őket… és akkor a szálkákról még nem is beszéltem, amikkel teli volt a chips.)
Ezt azért mondom, mert halat édes gyakorlatilag nem készített. A halat Balla sógorom hozta be az életembe. Nem is nagyon akartam enni – erre tessék, most ennem kell, ha akarom, ha nem. Hát, inkább akarom, úgy könnyebb megenni…
Hát, ez lenne az én szerencsés nyolcasom.

 

A leukémiában meghalt nővérem lányának azt mondtam, ne aggódjon, a daganat a mi családunkban az eddigiek alapján azt mutatja, hogy ugrik egy-egy generációt, és ezért kértem, nagyon vigyázzon a lányára, kis (nem is annyira kis) unokahugomra.

A képen középen ül nagymamám, aki rákban halt meg, mellette áll Édes, akit 80 évesen vitt el egy agyvérzés.)
 
 
 
Itt vagyunk hárman,(az aszódi szülőházunk előtt, az utcaajtóban ücsörgünk) és már csak én élek, mind daganattal terheltté váltunk...
Gondoltam, a gyerekeink védettek, és majd az unokáknál kell vigyázni, éljenek figyelmesen, egészségesen.
Aztán pár év, és kiderült: rosszindulatú daganat alakult ki idősebb nővérem lányának a jobb mellében. Ablatio, kemoterápia, hormonterápia és jön a sugárkezelés…
 
 
 
Talán figyelt rám, amikor nekiálltam neki is elmesélni az átalakított élelmezésem nyolcas szabályát.
-          Megkapta tőlem első olívaolajos üvegét,
-          kiderült, szereti az olajbogyókat,
-          adtam neki sok-sok igazi gyümölcslevet
-          megkínáltam Petőfi-forrás vizéval (bár ő azt mondta, egyesek szerint a galgamácsai veszélyes hulladék lerakóhely miatt ez is szennyezett lehet
-          megeszi a joghurtot, hajlandó többet is enni… . 
 
 
 
Kedves lányok, ugye értitek, miért olyan fontos, hogy egészségesen éljetek nélkülem is majd, de a nagy odafigyelésben ne vesszen el az sem, hogy szeressetek enni, élvezzétek ebben is az életet.
Családunkban élő négy lányért végezteti el unokahúgom a génvizsgálatot – még fél év, és megtudjuk: benneteket veszélyeztet-e genetikailag ez a randa működési anomália. Addig is, és azután is mindenképpen fontos: egyetek velem egészségesen!
Szóval ennyit magamról.
Ja, a lényeg az a szerencsés nyolcas pont, az biza a rahedli elolvasott és ajánlott sok könyv esszenciája: ezeket valóban szinte minden szakanyag daganatmegelőző, daganat elleni szuperéteknek mondja, és ha az ételben az életünk, akkor – ha hinni lehet az olvasottaknak- akkor ezeket eszegetve nem lesz helye az életetekben a daganatoknak.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://igyfozanyatok.blog.hu/api/trackback/id/tr972055483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.