Keresztapátok elment a piacra sárgabarackot venni- nem zöldségestől szerezte be! Ott kifejezetten nagy szemű, érett barackot keresett: ilyet egyetlen egy helyen talált.
Hazahozta, megmosta, kimagozta.
Rémlett neki, nagymamája anno hogyan készítette, de biztosra akart menni, ezért aztán megnézte az interneten, hogy kell lekvárt befőzni. Rájött, nagyon sok hülyeséget írnak, (pl. hogy héjazza meg a barackot, - hát, azt egyből elvetette), ezért inkább elindult a saját feje után és így csinálta:
- felfőzte a barackot,
- azt 100%-tömegnek véve, 50%-nyi cukrot készített ki
- ha a barack már összetöpped (pépes lesz), adott hozzá 50% cukrot, - itt módosítanék, elég édes lett ahhoz, hogy 40% is bőven elég lett volna, nagyon jó édes volt ám a barack! – állítólag vigyázott arra, ne legyen cukor nagyon az edény alján, mert az odaégett volna becsületesen
- főzte egy órácskát.
- Utána üvegbe töltötte és áthozta hozzánk.
Javaslata felétek: 2/3-adnál ne legyen jobban tele a lábas, mert fröcsköl, mint az állat…
A felfőzés után tartósítószer hozzáadása nélkül kifőzött üvegekbe téve, kifőzött csavaros tetővel zártuk le, fejre állítva 5 perc, aztán száraz dunsztban 2 nap.
A lekvárok máig jók (egy évesek), csak egyre kevesebben vannak a kamránkban.
Baracklekvár két éves próbája
Íme, két éves a baracklekvárom, tartósítószer nélkül készítve, és egy elég rossz kamraféleségben (egy előszobai szekrényben) tárolva.
Látjátok?
Szép, finom, egészséges lekvár. Büszke vagyok rá, és imádom enni…a képen épp Édes féle grízes tésztával.
