Így főz anyátok

Felénk azt tartották, hogy ilyet akkor eszik a paraszt ha vagy ő beteg vagy a tyúk. Aztán eljutunk oda, hogy szegény tyúkokat már akkor is kergetem, ha semmi bajunk, csak finom levest akarunk enni. Átjön ezekről a képekről a levesek gazdagsága? A színek aranylása, tarkasága, illatok csábítása, s az ízek bősége?

Apátoknak tálalom: ő kapja mindig a szívet, a zúzát, a májat, a tyúkban talált, levesbe belefőzött aligtojásokat, (nagyon finomak, a jobb oldali kép bal alsó sarkában éppen látszik egy), a combja húsát és a legtöbb zöldséget, friss petrezselyemzölddel.

Ehhez ideális alap egy öregecske, ámde boldogan élő, szemétdombon kapirgáló, kukoricát és bogárkákat, hernyót, kukacokat szemezgető tyúk Margittól. Bejelentkeztem nála az összes gyengélkedő vagy kivénhedt tyúkjára.

Ennek köszönhetően eszünk finom leveseket mostanság.

Ami fontos: ezt nagy lábasban kell készíteni, mert ebbe belefőzök mindent: a tyúk minden darabját, egyszervoltkapirgáló lábait, a taraját, mellehúsát, mindent. (Látjátok, még az el sem készült tojásokat is belepakolom!)

A húst felteszem azokkal a zöldségekkel, amiket úgysem eszünk meg: kelkáposztalevelek, krumpli, egész veres hagyma, jó pár fokhagyma, sok szem bors jöhet a hús mellé.

Ezeket aztán félidőben leszűröm, a főtt hagymát, szemes borsot és társait kiteszem.

(Sajna, nem eszik a kutyák, egyedül a kelleveleket eszi meg Vadóc.)

Aztán gyöngyözgetve főzöm, puhítom a húst.

Ha ráérek, magasabb jénaiba teszem a feldarabolt tyúkocskát, és sütőben, lefedve, nagyon alacsony hőfokon szinte szétporlasztom a húst. Nem szoktam a leves habját leszedni, eltűnik az egy idő után.

Édes szokta: lemerte egy szűrővel a „samutyinát (így hívták felénk azt a habos levestajtékot a húslevesek tetején).

De nem fontos a sütő, (sokat is fogyaszt), a fazékban is szépen puhulgat a hús, főleg, ha elég nagy a fazék, sok a levesbevaló, akkor a legkisebb hőfoknál tudom nagyon szépen alig buborékoltatva gyöngyözgetni a levest. Akkor jó, ha szinte nem is forr, úgy kell figyelni, mozdul-e benne a meleg.

Ha már szinte puha a hús, (tyúknál azért az több óra ilyen kicsi hőfokon!), akkor kiveszem a nagyobb húsdarabokat (melle, combja). 

Ezeket később a kívánt „felbontásban”, azaz pl. a melle húsát, combját lebőrözve, kicsontozva, csíkokra vágva-szedve teszem vissza a leszűrt levesbe. (A csontokat a kutyáknak félreteszem.)

Amennyire lehet bezöldségelem, vagyis minél több zöldségből, és mindenből nagy mennyiséggel pakolom tele.

Aztán már csak puhára főzöm az egészet.

Külön főzöm a levesbetétet, láthatjátok a képeken is:

-          cérnametélt,

-          csigatészta,

-          daragaluska – ezek jöhetnek bele.

-          Lakodalmas levesekben szokás volt az eperlevél is, de szerintem az nem illik ide.

Végezetül beszéljünk a tyúk bontásáról is: de az olyan hosszú, hogy külön leírom nektek, elvégre pörkölthöz, rizses húshoz stb. szintén jó, ha egyszer végigszaladtok rajta.

Ha alkalmam adódik, főzök ilyen finom levest nektek, néhány fotót megtaláltam hozzá, de vannak régi, Édes féle levesekről is képek, régi ünnepi asztalok melletti fotók véletlen hozadékaiként, szóval ez valami régi ünnepi étel: becsüljétek meg a jövőben is, és tudjátok élvezni az ízeit.