Ezennel ünnepélyesen megnyitom a blogban "DÁVID KONYHÁJÁT". (Anna konyhája is elindult persze a házi rétessel "beettük" magunkat Anna konyhájába), de Dávidnál ez csak az első fecske, a Nigella takonyleveseként apasztrofált mozzarellás zöldborsóleves már itt van, csak nem került fel, pedig azt is látnotok kell! Tehát jön Dávid:
Mint már írtam, nagy Nigella-rajongó vagyok, úgyhogy álljon itt egy olyan torta receptje, amit az ő kelléktárából merítettem. Az egész folyamatot kínosan agyondokumentáltam, bizonyos kezdő tortasütő leánykákra is gondolva, ha ez felkerül a blogra. A tortát eredetileg a húgom 21. születésnapjára sütöttem. Mint már említettem, fogyókúrás receptekért nem Nigella könyveiből kell főzni – hogy Andit idézzem: „Allah azt üzeni, hogy akkora lesz a seggem is, mint ez a torta, ha három napig nem eszem diétásan ezután.”
Hozzávalók 26 cm-es formához:
Tészta:
34 dkg liszt
34 dkg kristálycukor
2 cs sütőpor
7 dkg jó minőségű kakaópor
30 dkg libazsír
4 közepes tojás
1 üveg vaníliaaroma
1 rúd marcipánmassza
Icing:
13 dkg vaj
30 dkg keserű csoki
50 dkg porcukor
2 ek méz
1 üveg keserűmandula-aroma
opcionálisan tortadísz
Elkészítés:
A torta valóban a létező legegyszerűbb módon elkészíthető, teljesen elronthatatlan. Én robotgéppel csináltam, de ez nem kötelező, én mindent azzal csinálok. Valószínűleg már ott meg lettem rontva, hogy szüleim a világrajövetelem előtt két évvel nászajándékba robotgépet kaptunk, ami gyerekkorom minden vasárnapján a közös süteménysütés eszköze volt. Van is valahol rólam a családi fotóalbumban egy kép, ami akkor készült (talán 3 lehettem), amikor – mint miden héten – a konyhapulton ültem a robotgép mellett, és anya kiment telefonálni. Mire visszaért nyakig lisztes voltam, ő meg rohant a fényképezőgépért. Aztán az utolsó közös családi karácsonyra – mielőtt elköltöztem – kaptam egy KitchenAid robotgépet, aminek csak azért nincs neve, mert annyira nem tudok kötődni tárgyakhoz. Ha tudnék, biztos lenne neve. Nagyanyám első szovjet mikróját például Szerjozsának hívták.
Tehát a képlet egyszerű, először előmelegítjük a sütőt 180 fokra (alsó-fölső), aztán összekeverjük a tojásokat a cukorral -fehérje sárgája egyben. Utána meg megy bele minden más (a marcipánrudat leszámítva). Utána meg megy a kilisztezett formába, a forma meg a sütőbe- A neheze meg is van. Tűpróbáig sütjök, 40 perc után el lehet kezdeni nézegetni.
Amíg a torta sül, el is lehet készíteni hozzá az icingot. Utálok gőzfürdővel b*szakodni, úgyhogy én mindig serpenyőben olvasztok csokit. Itt felmerülhet a kérdés, hogy nem ég-e le így könnyebben a csoki. És igen. Könnyebben leég. A csokikat még a csomagolásukban kockákra tördelem, utána megcsapkodom kalapáccsal (érzékenyebb lelkűeknek ott a sodrófa, gazdagabbak meg vegyenek 70%-os csokipasztillákat). A serpenyőben forrósított vajra mehetnek a csokidarabok. Közben az icing összes többi hozzávalóját összekeverjük. Ha picit hűlt a simára kevert vajas csoki, mehet is a többi dologhoz, amihez ezt szintén hozzákeverjük. Az icing sűrűsége ízlés dolga, én azt szeretem, ha melegen még épp önterülő a sűrűsége. Egy ek meleg víz vagy egy ek kakaópor hozzáadásával tetszés szerint hígíthatjuk vagy sűríthetjük.
Ha megvagyunk, jön a még szintén egyszerű, de némileg monoton meló, a marcipánrudat apró golyókra csipegetjük, amiket kilapogatunk. Ez azért kell, mert én még nem jöttem rá a marcipán vékonyra nyújtásának trükkjére. Ha valaki birtokolja ezt a titkot, nyugodtan szólhat, eléggé utálom csinálni.
Akik túlélték a marcipánaprózást, vágják ketté a mostanra talán megsült tortalapot egy célszerszámmal. Én tortavágó húrt használok, három okból. Egyrészt, mert a késsel mindig olyan huplisra és egyenletlenre vágom, mint valami terraformázás előtt álló bolygó felszíne, másrészt mert a késsel töröm és szétszakítom, harmadrészt pedig mert a tortavágó húr nagyon menőn hangzik (pedig p*csaolcsó). Tána középről indulva rakjuk az alsó lapra sorba a marcipánlapocskákat. Ez az utolsó, hogy szenvedünk velük, ígérem – leginkább magamnak.
Ezután egy habkanál és egy merőkanál segítségével toljuk rá az icing felét/harmadát a lapra. Most még nem késő finomhangolni a sűrűségen, ha folyik szanaszét, vagy úgy kell feltörni a tetejét a merőkanállal, mint az agyonkeményítőzöt sárgaborsó-főzelékét a konyhásnéni a menzán. Ha megvan, mehet rá a másik fél tortalap, annak meg a tetejére és az oldalára a többi icing. Itt fontos, hogy milyen sűrűséggel szeretünk dolgozni. Én azt szeretem, ha melegen még éppen önterülő, és teszek belőle egy kicsit félre egy dobozban másnapra, amit egy lapáttal vagy simítóval rusztikusan rá tudok dolgozni – így garantáltan extravastag icingot kapok a torta tetején. Aki nem akar kétszer is olyasmivel pepecselni, mint a tortalap kenegetése, keverje sűrűbbre. Most megy éjszakára a hűtőbe, mellette ott figyel a félretett többlet, ami később kerül rá.
Már csak az utolsó simítások vannak hátra, felkerül a tortára a végső máz, és én még rápakoltam néhány előregyártott marcipándíszt is. Íme, így készül a kezdők csokitortája.
Dávid sajttortáihoz meg várom a leírást, a képek nálam, az ízek a szám zugaiban na meg az agyam emlékeiben - és csak várjuk az ígért recepteket hozzájuk...
