Mádi egy kilónyi kökényre egy kiló cukrot számolt, de miután elkészítettem, én felére redukáltam a cukormennyiséget. A cukor a tartósítást is szolgálja, minél többet teszünk a lekvárba, annál tovább áll el, de nálam ez nem igazán tétel, mi megesszük pár hónap alatt a lekvárt, és nem szeretjük a túl édeset.
A dércsípte kökény leszedem Aszódon, ott a temető feletti garádban vagy a Berekben, netán Kisharsányban a hajdús-dűlőben ismerek pár bokrot. (Ebben nem hajlandó a keresztapátok segíteni, szerinte igen rossz hatásfokú munka), idehaza rmegmosom, és nagyon kevés vízben (az „épp, hogy ellepi” változatban) puhára főzöm.
Leszűröm és áttöröm egy szitán, na jó, a kisebblyukú levesszűrőn, az könnyebb, mint a sűrűbb szita, de nem is olyan szép selymes így a lekvár! (Az átpréselés a magok kiszedése miatt muszáj!)
A maradó péphez teszek egyenlő mennyiségű cukrot (nekem ez jött ki a Mádi által javasolt mennyiség felének), és folyamatosan keverve sűrűre főzöm. Mádi javasolta, hogy a végén keverhetnék bele finom szálkákra vágott mandulát, de ezt még nem próbáltam ki.
Forrón töltöm az előkészített üvegbe a kellően sűrű lekvárt, és azonnal lekötöm, fejre állítom, tudjátok a szokásos pár percre a dunsztba rakás előtt a deszkalapra, had lássam, folyik-e (sajna előfordul, sok üveg, sokféle forma, különböző fedők… benne van a tévesztés és a rossz csavarás is), végül hagyom száraz dunsztban kihűlni.
Egy fontos információ a jövőre: Mádi szerint elég lenne kihűlni hagyni a kamrában a megtöltött üvegeket, (legalább egy napot), és akkor simán csak lekötni minden dunszt és kunszt nélkül, mert addigra bebőrösödik, és az megvédi.
Én ezt leírtam, de még sosem próbáltam ki, kevesebb cukorral nem is kockáztatok, sok munka a kis kökényszemeket a szúrós ágakról leszedni, nem szeretném elveszteni őket. Ha ti úgy vélitek, próbáljátok ki nyugodtan! Aztán majd referáljatok…