Hízott libamájból az igazi ez az étel: a reggelik királya s királyok reggelije lehetne. Tegyük félre az előítéleteinket a libatöméssel kapcsolatban: a hízott libamáj és a pecsenyelibamáj között nagyobb a különbség, mint a csirkemáj és a pecsenyelibamáj között. A finom libamáj zsírjában – melegen, tunkolva, hidegen kenegetve… hihetetlenül finom.
Vagy hájjal készítem, vagy libazsírral, ha van sok belőle.
A libahájat összekockázom. A májat megmosom, leszedegetem róla a hártyát, bármilyen felszíni elszíneződést.
Magasabb falú edénybe teszem a libahájat, rárakom a májat, pici vizet öntök a háj alá, azzal felteszem a tűzhelyre. Lefedem, és kis lángon párolva várom, hogy a háj teljesen kiolvadjon, addig a máj is sülöget szép lassan. Néha fűszertojásban babérlevelet, mustármagot, koriandermagot, szegfűborsot, borsot is teszek hozzá. (Nem fontos, mert e-nélkül is isteni, csak próbálkozom, és ezek a fűszerek még az emésztést is segíthetik.) A fűszereket a végén kiveszem!
Ha van bőven libazsírom, akkor azt megolvasztom, s azon átforgatom a májat.
Akár hájjal, akár zsírban pirítom át a májat, utána pirítom még, s megvárom, míg picinykét megpirul.
Ekkor a májat kiemelem, jénaiba teszem, megsózom, felöntöm a még folyékony zsírral. Édes a zsírt egy kis piros paprikával is megszórta. Ugye, milyen egyszerű? Nézzétek meg a következő képeken minden látszik.
Nagyon finom zöldhagymával, lilahagymával, paprikával…
Elismerem, a libát tömni nem szép dolog, de hogy elég régóta csinálják, az biztos, mert még Édes is csinálta gyerekkoromban. Nálunk hosszabb sírás-rívás után akkor maradt abba, amikor tölcsérrel a számban demonstráltam, hogy engem is tömjön az Édes, ne csak a libáimat bántsa, és szegény édesanyám – szerintem ő se szerette azért annyira csinálni- feladta. Nem a libatömés ellen volt kifogásom, hanem az én libáim tömése ellen, és ahogy Édes csinálta. Csobán Örzsi néni sokkal ügyesebb volt nála, mondtam, vegyünk tőlük tömött libát készen.
Libáimat tavasszal, nyáron, őszelőn még kivihettem legelni naponta (legalább 2x, reggel iskola előtt egy picit, délután, aztán vagy sokáig kint maradtunk, vagy még este is, napnyugta előtt, mert a nappal a libák is mennek aludni, szóval kialakult köztünk egy lelki kapcsolat, megismertek, hangos volt tőlük az udvar, ahogy hazaértem az iskolából…. Szeptemberben aztán beállították őket az ólba, alig volt totyogni helyük és sokkal több darát kaptak, mint addig. Egyébként is hízni indulnának (tudjátok a tojásokat is elviszi kötényében a Kisboldogasszony, vagyis a tyúkok sem tojnak, tollút hizlalnak a tojás helyett), s a libák is tudják, ilyenkor zsírosodni kell a télire. Sokkal többet esznek és igencsak híznak (maguktól is híznak!).
Édes a nyári konyhában a lába közé fogta a libákat, kinyitotta a csőrüket, beleszórta marokkal a torkukba a kukoricát, a nyelési reflex után meg végighúzta többször a kezét a nyakukon, ezzel segítette a kukoricát levinni a zúzájukba. A libák nem örültek neki nagyon, de nem lett volna gond, ha Édes jól tudja lenyomni a torkukon a kukoricát. Ez volt az a lépés, amit pl. az előbb már említett Csobán Örzsi néni olyan ügyesen megoldott.
Tömés után a liba jól megrázta magát a szárnya végétől a farkáig, és békeséggel eltotyogott, örült, hogy megszabadult Édestől. Ha nem vigyázott ilyenkor az édesanyám, még a lábát is leszarta a hirtelen nagy szabadságában a ludacskám...
és aztán így elfogy ez a finom májas zsír:
