Ha megnézitek a képeket, bárhol, bármilyen út mellett, erdő szélén, forrásnál, étterem előtt, városfal mellett… szóval kukoricát sütnek minigrilleken mindenfelé Albániában.
S ha jól megnézitek, azt is láthatjátok, hogy semmi előfőzés, amit én eddig csináltam, Albániában egyértelműen a frissen bontott kukoricát tették a grillekre sülni!
Néztem, fotóztam több helyütt, az egyik eladó, a kékfarmeres férfi, rákérdezett, mi érdekel (ezt albánul) – és elmondtam, „magyarska” vagyok és csak nézem (mutogatva), hogy ő hogyan készíti a kukoricát. Amit albánul elmondott, számomra azt jelentette:
- Kivett egy zöldcsuhés kukoricát, kibontotta: fogjam meg a csuhéját. Megfogtam: érzem, milyen friss? Ezt ma reggel szedte. Friss, ruganyos a csuhé.
- Kicsippentett belőle szemeket: cupp, ez szuper, zsenge, ne húzóckodjak, bátran, kóstoljam meg én is, érzem? Hűűűűű- valami ilyesmi volt a kísérőszöveg. Tényleg zsenge volt.
- Utána nézzem a parazsat – kapart benne egy nagyot: látom? Nincs benne láng, csak forró hamu és rózsaszín izzás.
- Nem kell sokáig sütni, mert akkor kiszárad (fúúúj, kemény – jellegű mimika).
Amíg arra jártunk, „végigkukoricáztuk” az utat, nem is fotóztam le minden megállásunkat, ez volt a leglazább tízórai vagy uzsonna út közben. Mindenütt így készítették, ha megnézitek! Semmi de semmi más.
Rövid leírás (kezdő leánykáknak): szinte tejes, zsenge csövű kukorica a jó. Néha átforgatva , szinte szürkehamvas parázs felett sütve 10 perc elegendő, az albán férfiúnak igaza van, tényleg kiszárad!
