A receptem emlékképek alapján került újragyártásra. Tagadhatatlanul szeretek enni, érdekelnek és előhívhatóan megmaradnak bennem az ízek (vannak határozott ízemlékeim), és már evés közben is próbálom elképzelni, hogyan is készítették az ételt, s általában meg is kérdezem – ha módom van rá. Grúziában ezzel nem volt gond, a grúzok fantasztikusan barátságosak, kedvesek voltak, és az orosszal lehetett beszélgetni is velük.
Szóval jöjjön az emlékeimből összetákolt grúz töltött csirke, amihez a grúzok diós almás tölteléket készítettek (ezelőtt cirka három évtizede...de azóta már többször készítettem, igazi ünnepi különlegesség!).
Elkészítem a tölteléket:
Egy zsömlét sós vízbe áztatok, jól kinyomkodom és összekeverem az alábbiakkal:
- egy nagy felkockázott almával, nagy marék összetört dióval,
- kevéske (diónyi) puha vajjal, két nyers tojással, kevés sóval, jó sok aprózott petrezselyemzölddel (vagy szárított petrezselyemmel), ha lehet bőven friss korianderzölddel meg egy mokkáskanálnyi majoránnával.
A töltelékkel kellene megtölteni a csirkét, (ha eredetiként csináljátok: elénk egybetöltött csirkét raktak az asztalra a grúzok!), de én inkább bőrös csirkecombot, még inkább csirkemellet töltök, ez az adag egy nagyobb csirkemellhez elegendő.
A csirkemellet körbe besózom, enyhén borsozom, majd jól megtöltöm a bőre alatt. Összetűzöm hústűkkel, úgy-ahogy sikerül. (Ha egész csirkét töltenék, Édes töltése után figyelnék rá, hogy enyhén sózzam, borsozzam kívülről-belülről egyaránt, és a csirke hasát tölteném meg ezzel a töltelékkel.
Akár csirkemell, akár csirke, a következő lépés egyezik: forró zsiradékon átforgatom, és kevés vizes borral puhára párolom, végül sütőben ropogósra sütöm.
Ha már átforgattam, akkor nem kell edényben puhára párolnom, ha nem akarok ott állni a tűzhely mellett, akkor egyből sütőbe teszem, sütőfóliát vagy alufóliát használok, abban párolom puhára, s afóliát levéve ott pirítom meg. Ilyenkor szoktam mellé szórni a sütőben zöldségeket, és megpárolom, megpirítom vele – az a körete a tányérokon. (A képen éppen brokkoli volt itthon, az sült a diós hússal.)
Ilyenkor a tejfölt egy kis párolólével hígítom, sózom, mehet bele petrezselyemzöld, és igen jó a zöldségekkel kísérő mártásként.
Hozzávalók:
- Egy nagy vagy két kisebb csontos bőrös csirkemell
- Egy zsömle
- Egy marék dió
- Egy nagy savanykás alma
- Diónyi vaj
- Két tojás
- Fűszerek: só, bors, majoránna, petrezselyemzöld, korianderzöld
Egy régi adomát és egy családi történetet mesélnék el az ízemlékek kapcsán.
Egy fiatal pár összeházasodik, a feleség igyekszik jól főzni, a férj nagyon elégedett a koszttal, de sokszor emlegeti, de szívesen enne olyan bablevest, amilyet az édesanyja főzött. (Neki ez volt az ízemléke, innen jutott eszembe.)
A feleség büszke a főzési tudományára, igyekszik, próbálkozik, variálja a belevalókat, váltogatja a technikát, kombinálja a fűszereket, a fél falut bejárja bablevesfőző tudományért, aztán egy-egy elkészült bableves után ott várta, vajon mit mond a férje…
Jó, jó, de nem olyan, amilyet az én drága édesanyám főzött – így sóhajtott fel mindenfajta bableves után a férj.
Szegény asszonykát már fusztrálta a bableves, egyszer véletlenül odaégette. (A megfelelés hiánya miatti tudatalatti menekülési kényszer, mondhatnád, Tinka, na meg a figyelmetlenség.)
Nem volt idő másikat készíteni, gyorsan átöntötte a levest a egy másik edénybe, hogy legalább a tetejét mentse, és nem volt mit tenni, az odakozmált bablevest tette pironkodva az asztalra.
A férj kanalazott egyet, lenyelte és felsóhajtott: Hát ilyet főzött az én drága édesanyám!!!....
- - -
Családon belül is volt hasonló. Egy időben Édes rákapott a zacskós levesekre, többször abból csapott össze gyorslevest napközben ebédetekre, míg mi dolgoztunk, ő meg idehaza volt veletek. (Hiába kértem, 5 perces egy köménymagleves, egy rántottleves, húsz perc az árvaleves, ezek mind egészségesebbek – azt készítsen inkább nektek.)
Én esténként és hétvégeken főztem, voltak levesek, ettétek is, de egyszer nekem sem volt időm és zacskós leves lett a tányérokban. Tinka belekanalaztál és te is felsóhajtottál boldogan (látjátok, ez is ízemlék!):
- Ilyen finom levest főz az Édes is!
No, amikor ezt Édes meghallotta, összekapta magát, s nála is ritka vendég lett a zacskós leves, nem engedhette meg a büszkesége, hogy az unokái a zacskósakkal azonosítsák a főztjét…
