Amikor náthásak vagyunk télen, és valami nagyon finom meleg gyógyító italra vágyunk, akkor igyunk hársfateát, vagyis hársvirágteát. Lehet mézzel, citrommal, lehet magában is, mert nagyon könnyű meginni, olyan jóízű – ami gyógyteától nagy szó. Ez volt Édes csodafegyvere, ha nem köhögtünk, csak betaknyosodtunk, akkor kaptuk, megelőzésre. Izzasztó hatása van, este ittuk lefekvés előtt, éjjel izzadtunk, reggelre jobban lettünk, mehettünk iskolába…
Többféle hárs van, az ezüsthárs, az orvosi hárs (latinul: Tilia cordata – ugye érzitek kimondva, milyen gyönyörű név, vajon elfogadott leánynév a Tilia?) A gyógyító hársnak van egy enyhe köhögéscsillapító hatása is, és úgy vélték az öregek tisztítja a vért (ezzel is gyógyít), segíti a szívműködést.
Ülőfürdőt is csináltak belőle alsó megfázásnál, de a zsurló mellé kiegészítésül.
A hársvirág fontosságát mutatja, hogy amikor megkezdődött a virágzás, akkor Édes munkahelyén az Ikladi Ipari Műszergyárban (akkori nevén: imi) a környező kisebbség betegállományba vonult, és hársvirágot szedett zsákszámra, leadásra. (Talán a Szilasmenti Mgtsz volt a felvevőjük.)
A patikában is máig lehet kapni, elismert gyógynövény. Ha magamnak szedem, ahogy a most következő képeken láthatjátok, több a virág benne, mint a boltokban kapható, levelekkel jobban teli változat.
Görögországban az Olimposz hegyi szerzetes monostorban vett hársfa is tele van levéllel, de aztán láttam, Albániában, az út mentén, nagy celofántasakokban árult hársvirág is ilyen leveles. Azóta én is bátrabban szedem így. Papíron elfektetve, szellős, félárnyékos helyen szárítom. Amikor teljesen száraz, (zörög), üvegbe teszem és elrakom a télre.
Télen aztán jön a hárstea-idő!
A tea elkészítése forrázással történik. Egy csészéhez kb. egy evőkanálnyi összemorzsolt virágos levél kell. Leforrázom, lefedem, 5-6 percig párolom. Nagyon aranyló, magában is finom (apátok a hegyi teák mellett a hársteát issza meg a legkönnyebben, ha megfázott!) - méz se kell hozzá.
