Aprószentek nevezzük azokat a gyermekeket, akiket a Heródes leöletett Betlehemben.
Jeruzsálemben, Heródes udvarában megjelentek a napkeleti bölcsek, és föltették a kérdést: ,,Hol van a zsidók újszülött királya?'' – akkor Heródes megrettent. Ha az ősi jóslat beteljesedett és valóban megszületett a zsidók királya, a várt Messiás, (Jézus), akkor az ő királyságát veszélyben érezte. Menteni akarta hatalmát, királyságát, és ennek érdekében (Máté evangéliumából idézve) „Heródes Betlehemben és környékén minden fiúgyermeket megöletett két éves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően'' - hogy az újszülött zsidó király bizonyosan ne maradhasson életben.
A keresztény egyház vértanúként tiszteli ezeket az apró szenteket, latin nevük: „innocentes martyres” , azaz ártatlan vértanúk. Mi, magyarok, a gyermekmészárlás áldozatait aprószenteknek nevezzük.
Az aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisgyermekek emlékünnepe az egyházban és a népszokásokban egyaránt.
Az aprószentek napján suprikáltak régen a pásztorok, beköszöntek a házakba:
Aggyon Isten a házukba
bort, búzát, békességet,
Hótuk (Holtuk) után üdvösséget
Dicsértessék
Így jöttek vesszőikkel, (igazán varázsvesszőkkel, fűzfa vagy mogyoróvesszőkkel, mert hisz termékenységi áldás volt a szerepük), és az állatokat megvesszőzték, hogy termékenyek legyenek. Ez a subrikálás egészség és bőségvarázslás volt: a tehén, a koca elljék, a tyúk tojjék, - így aztán a háziasszony és a nagyobb lányok is kaptak belőle. Szerintem ez a népszokás részben elsorvadt, mert egyre kevesebb lett a pásztor, a kondásság már általános iskolás koromban befejeződött, és bár gulyás volt sokáig, de elsorvasztotta a téeszcsézés, s legtovább a juhászok bírták, de a magánjuhok helyett már magánjuhnyájak vannak, s nem a faluközösség pásztoraként dolgoznak a juhászok. Szóval régen ezek a pásztorok ilyentájt jöttek és boldog újesztendőt kívántak, varázsoltak és cserébe bort kaptak, tyúkot, más szárnyas jószágot, süteményeket, egyfajta köszönetként az áldásért.
Az egyház is pártfogolta a pásztorünnep egyházi tartalommal való feltöltését, s ezek voltak az aprószentek, akiket ünnepelhettek a suprikálással egyidőben.
Aztán az életmódváltás, politikai és társadalmi, gazdasági változások miatt a pásztorok elfogytak, az aprószentek ünnepe maradt. Pásztorok helyett a fiatal fiúk játékos ünnepe, kalácsgyűjtése lett, karácsony utáni vendégjárás. Jöttek a fiatalok hangosan kántálva:
Aprószentek ma vagyon
Minden ember vigadjon.
Általában kikiáltottak nekik:
Hányan vannak az aprószentek?/Aprószentek, hányan vagytok?
S a válasz (öten, hatan, tízen, stb.) után jött az incselkedés:
Annyifelé szaladjatok!
Persze a gyerekek nem szaladtak sehová, behívták őket, s akkor aztán előkerültek a szépen, cifrán font, bicskával díszített vesszők, azokkal ütögették a nagylányokat, hogy termékenyek legyenek, na meg ne legyenek „kilisesek”, azaz kelésesek (az nyomot hagy az arcon, és nem szép tőle a lány!), mondván:.
Szófogadó légy!
Keléses ne légy!
Bús se légy!
Jövő ilyenkorra
harmadmagad légy!
Körbejártak jelképesen az udvaron is, az ólakra ütöttek, s aztán kapott a háziasszonyt is, hogy tojjanak a tyúkjai…
Aggyon az Isten
Egészséget,
Békességet,
a malacok hízzanak,
a tyúkjaik tojjanak,
tehenek borjadzanak
Szálljon erre a házra
az Isten áldása,
engedje a Jóisten, hogy
légyen szaporodása!
Volt valami olyan rigmus is, miszerint Heródes sok fiút megölt Dávid Betlehemében, ezek az aprószentek szenvedtek Krisztusért, nekünk is szenvedni kell most Jézusért, de erre nem emlékszem már, amíg a karácsony szentesti kántálás vegyes csoportokban ment, ez a vesszőzés már csak a fiúk játéka volt, elvégre az aprószentek mind fiúk voltak.
Ők kapták a süteményeket, diókat, almákat, s ha nagyobbacskák voltak, bort is kóstolhattak a vendéglátás során.
