Ha valaha is lesz diófátok, tudjátok, hogyan kell kezelni a diót, hát most elmesélem.
Ősszel érik be a dió. Ha már így veti le a burkát, mint a képeken látjátok, akkor lehet elkezdeni leverni. Ponyvákat terítettük a fa alját, hosszú rudakkal vertük az ágait. Az ország klapkája épp nemrég mesélte el nagy nyilvánosság előtt (rendszeresen csak így teszi, szereti, ha hallja a nép), hogy több hektáros diófása van, nyugati exportra termel, és megtudtam, gépesítettek, külön rázógép van már a dió leverésére.
A diót kézzel vagy rázógéppel, de össze kell gyűjteni, és így nem rakható el, nedves még, párolog, ami nedves az penészedhet. a szénapadláson terítettük szét (azért kellett macska, hogy megvédje... Ibiéknél Villányban a padlásról pelék lopják a diót).
Szárítani kell, és ha már zörög, (megfogjátok, megrázzátok: hallani, - ismeritek a mondókát: erre csörög a dió!- az épp eről szól!), szóval ha zörög, csak akkor lehet eltenni szellőző zsákokba, deszkatekenőbe, és vigyázni kell a pelékkel, sünökkel, egerekkel, patkányokkal – nagyon jönnek rá. Tartsatok gyöngytyúkot patkányok ellen, macskát egerek ellen, minden nyílást jól zárjatok a pelék ellen, és akkor megmarad a dió.
Miután László már jócsján átugrotta, de Nagyboldogasszony
még nem szedte kötényébe, vagyis valahol júliusban-augusztusban az igazi ehhez a zöld dió. Amikor kezd pattanni, talán még akkor is lehet hántani, csak nehezebben. A szép fehér, zsenge, héj nélküli diót hívtuk tejes diónak, mert ha kibontottuk, a dióbél héja lehúzható még, és fehér tiszta, puha és rugalmas még maga a
dióbél.
Ebből készítette Édes nekünk a tejes diót mézzel, ami sokkal finomabb volt, mint a hagymatea, de el is fogyott, ha rászabadultunk. Jó kis téli vitaminforrás volt! (recipét keressétek!, már felraktam nektek.)
A friss tejes dió evésének és a mézes tejes dió készítésének egyetlen hibája az volt, hogy a kezünket összefogta kegyetlenül megfestette…
