Amikor a gyerek még csak szopik, a szájában a tejsav miatt, talán PH hatásra, talán a tejben lévő élőlények eredményeként, de gyakran felütötte a fejét egy gombásodás-féle, fehér lepedék, amit egyszerűen csak szájpenésznek hívtunk. Ha dörzsölnénk, fáj és vörös alatta a bőr, na meg visszanő ez a belső gombatanya.
Valahol épp a csecsemők szájpenészénél már írtam nektek arról, hogy Édes a fagyallevél teáját használta ellene nálunk is, és használtuk együtt nálatok. Volt egy másik tea is ellene, amiben Édes az apróbojtorján, a törpemályva (papsajt) és erdei szamóca levelét keverte össze. Ezzel öblögetni is lehetett. Az öblögető teába szamóca helyett szederlevél is jó volt, és egy kis zsurló is mehetett bele. Aztán Pestre kerülve a fagyal könnyebben begyűjthető volt, (komoly sövények vannak belőle a zuglói kertekben), így aztán nálatok szinte már csak azt használtuk főzetben a szájpenész ellen. (Mihelyt ettetek mást is, megszűnt a szájpenész veszélye!)
A fagyal leveléből főzött fagyalteát a szopós csecsemőknél használtuk szájpenész ellen, de akár a leveléből, akár szárított kérgéből pár perc főzéssel készített teát az öregeknél a fogínysorvadásnál is szokás volt ecsetelésre használni. Nem lenyelni (!) akkor sem persze, csak áttörölni, aztán szájat öblíteni rögvest!
Közönséges fagyal (Ligustrum vulgare) Gyulladásellenes és fertőtlenítő hatását elismerve mindenütt azt olvasom róla, mérgező. Élő tanúim, mint igazolások vagytok, (ti éppúgy, mint unokahugaim, unokaöcséim), hogy hatékony volt.
A tea elkészítése:
Anno leforráztam a leveleket, hagytam 7-8 percet állni, leszűrtem, és langyosan tiszta gézlappal áttöröltem a szátokat belülről 2-3-szor.
