Édes szeretett a piacon vásárolni, és a legzsírosabb túrót választotta mindíg, hiszen attól tartalmas. Ilyen zsíros félkilónyi túróból készítette a túrógombócot. Ennek menete:
- Krumplinyomóval jól átnyomkodta a túrót.
- Minimum egy, maximum három tojássárgáját beleütött, (3 kellett, de ez attól függött, mennyi tojás volt a háznál), - a tojások fehérjét bögrébe tette, letakarta és berakta a hűtőbe, hogy jó hidegen legyen.
- Hozzácsapott 5 púpos ek búzadarát, csipet sót,
- és egy fél citrom lereszelt héjával, 1-2 ek cukorral, kevés (talán fél kk) fahéjjal ízesítette. Most jött a trükk: belepakolt egy késhegynyi szódabikarbónát is, ugyanis Édes azt szerette, ha a túrógombóca „repül”, olyan könnyű, - és ezzel besegített a „repülésbe”.
- a masszát berakta a hűtőbe, és szaladt a dolga után. Egy órától másnapig pihenhetett a túró a feldolgozás következő szakaszáig.
- Ekkor feltett egy nagy fazék vizet melegedni a gázra, megsózta, ahogy mindig tésztafőzéshez, (vagyis csak egy csipetnyit),
- elővette a túrómasszát és a tojásfehérjét is. A tojásfehérjét jó kemény habbá verte, szép finoman belekeverte a túróba, és egy vajlingba hideg vizet készített a tűzhelyhez
- Kevés zsiradékon (aprókoromban zsíron, később olajon) megpirított zsemlemorzsát egy széles szájú lábasban, és benne is hagyta hűlni.
- Mire végzett, addigra már biztosan forrt a víz. Édes minden egyes gombóckát újra bevizezett kézzel megformázott, bele a lassan gyöngyöző vízbe, és az utolsó utántól számítva 5 percig főzte. Utána egy gombóc felezésével ellenőrizte, átfőtt-e a közepe, ha igen, egyesével kiszedte őket, áthempergette a morzsában, és rakhatta is az asztalra.
- A tejfölt összekeverte cukorral, hogy kicsit édes legyen, aki édesebbre szerette, az külön cukrozta meg a gombócon.