Már többször is meséltem arról, Jóska sógor mennyire szeretett enni.
Ő még az egyszerű levesben főtt hús evésének is megadta a módját. Akkortájt csak néztem, és élveztem, milyen ízesen eszik – de azóta tudom, más vidékeken – sőt, más országokban is! Pl. az osztrák sógoroknál is- szokás a tányérhús hasonló tálalása.
Persze érthető: paraszti gazdaságok, hasonló időjárási körülmények között hasonló étrendet alakítanak ki.
Emlékezzetek arra a népi mondásra, hogy „Ha a paraszt tyúkot eszik, akkor vagy a paraszt beteg, vagy a tyúk”.
Átlagos paraszti élet során ritkábbak voltak a húsos ételek, s ha a levesbe belefőzték a húst, természetes volt, hogy utána a húst élvezettel meg is ették s nem eltolták maguk elől, mondván, hogy „fúj, ez főtt hús, nincs is íze”. - Az persze igaz, hogy a főtt hús elég ízetlen, ezért is ették annyi mindenféle mártással.
Jóska a következőképpen ette: Egy nagyobb lapos tányér közepére tette a főtt húst, körbe rakta a levesben főtt zöldségekkel, mellé tette a tormakrémet, és legfeljebb a velős csontot hiányolta, ha nem volt.
Jóska féle egyszerű tejszínes torma készítése:
- Adott volt a Zsuzsa nővérem által elkészített normál torma.
- Jóska sógor ehhez a tormakeverékhez adott egy lapos ek mustárt, és elkeverte egy kevés tejszínnel, tejföllel, ami volt otthon, akkor tejszínes tormaszószt kapott.
Jóska a tormakrémhez gyakran kevert csípős paprikakrémet is – akkor kapta a csípős paprikás tormát, néhanap még készítek ilyet az apátoknak leveshús mellé.
Tabasco szósszal szoktam fűszerezni ehhez a tormakrémet!