Így főz anyátok

Aranysárga méz, tényleg napraforgó színű, ami későbbiekben sötétedik – nálunk az első évben még nem csinálta, de tavalyról megmaradt (elmaradt a karácsonyi mézes sütés), és biza setétebb, kristályosabb lett.

Állaga hamar szétválik durvakristályos leülős és felette folyékony rétegre, ezért egyből krémmézként árusítják. Sajna nem könnyen kenhető, vagyis a „vajasmézeskenyeres” felhasználása nehézkes. Másutt nem nagyon láttam, szóval lehet, hogy hungaricum.

Sáfár méhész, Judithka ismerőse, azt írta, hogy ez a méz FIATALÍTÓ hatású – és javasolja arcpakoláshoz, mert bőrápoló, pórusösszehúzó hatása van

Egy érdekesség róla: sütéshez kiváló, és szép sárga – és a süteményt kifejezetten sárgító! – sárga színével kiváló színező anyag is - a vásári (na meg a nagyipari élelmiszeripari) mézeskalács készítők kedvenc fajtaméze. Vagyis exportálható!

Ha pl. aszódi módon készítek törökmézes nápolyit (tudjátok, az ostyást) – ahhoz ez a méz a legjobb.

Egyébként úgy tapasztaltam, magában a népek nemigen eszik, észre sem vesszük, ha belekerül valamelyik vegyes virágmézbe. (Gyakran belekerül a vegyesekbe főként!) Én teában szeretem, mert elég semleges az íze.

A sárgaborsót régen többet ették felénk, igyekeztek ehetővé tenni, mert olcsó volt, télen-tavasszal egyaránt ott állt a kamrában, ráadásul évekig elállt.

A főzése: ugyanúgy beáztattuk, mint a babot, de nehezebben puhult, ezért a főzésekor Édes mindig tett bele egy késhegynyi szódabikarbónát. Érdemes az áztatásra nem egy éjszakát, hanem egy egész napot rászánni.

Áztatáskor elég ronda habos a vize, ezért Édes mindig többször, 5-6 alkalommal legalább átmosta. Teljesen teletöltöttük vízzel, így a habot lesepertük a tetejéről, de újra-újra keletkezett.

Jut eszembe, az utolsó áztatóvízbe is tett Édes egy csipetnyi szódabikarbónát, és az összidő elérte legalább a fél napot, inkább egy napig is áztatgattuk ezt a borsót.

(Akkoriban mindent átválogattunk: a babot, a rizst, a sárgaborsót is, amolyan aszódi hamupipőke voltam, mert ezt általában a legkisebbnek kellett csinálni. Elég szemetesek voltak. Ma már sokkal tisztábbak mind, általában áztatás során szedem ki a szennyeződéseket.)

Édes a sárgaborsót hagymával, zöldpaprikával, pár gerezd fokhagymával, egy-két babérlevéllel és némi borssal, szegfűborssal tette fel főni a rizshez hasonló dupla mennyiségű vízzel, de vigyázni kell, beáztatás előtt kell a térfogatokat lemérni! Aztán a leöntött vizet kell pótolni hozzá. Ebből az jön ki, hogy méricskélés helyett a sárgaborsót éppen ellepő víz elegendő a főzéshez.

Figyelem, lányok! Habzik. Ronda módon, és ha jön a hab, legegyszerűbb nagy kanállal leszedni, kidobni, mint ahogyan Édes tette anno a samutyinával a húslevesből. Lehet, ez is jó lenne, de ha megpróbáltam lefedve benne hagyni, akkor kifutott, és pucolhattam a tűzhelyet. Szóval figyeljetek oda, ha felforr, szedjétek le a habját, akkor szórjatok bele egy kis szódabikarbónát, aztán igen kis tűznél (!!!) pároljátok puhára a sárgaborsót.

Ha megpuhult a sárgaborsó, Édes kiszedte a hagymát, paprikát, fokhagymát, babérleveleket.

Szalonnazsíron pirított fokhagymás, rózsaszínű rántással, tejes felöntéssel sűrítette be,

A legvégén kevert a főzelékbe valami zöldfűszert,  leginkább petrezselyemzöldet.

Gyakran ettük szalonnával, szalonnazsírral meglocsolva, szalonnapörcökkel (vagy épp  bevagdosott szalonnacsíkból sütött „kakastaréjjal”) tálalva.

Ugyancsak gyakori feltét volt a lisztben átforgatott, barnára sütött pirított hagyma is, (mint a képen is láthatjátok!), vagy a szegényember pörköltjének csúfolt hagymás-paprikás rántás. Apátoknak is ízlett, szerintetek „ez nem finom, ez isteni volt!”

No, bármilyen finom így és esszük sokféleképpen tálalva, még indiai módra is kértétek. Figyeljétek csak meg, hogy a hun (szkíta, sumér, az eurázsiai sztyeppék bronzkori és első évezredes lovasainak) gyökerei hogyan jöttek át Indiából Aszódra: úgy néz ki, hogy az eltérés Édes főzelékéhez képest gyakorlatilag annyi, hogy:

• a megfőzött sárgaborsót nem fokhagymás lisztes rántással sűrítették, hanem csípős, fokhagymás fűszeres hagymával,
• használtak gyömbért és fahéjat fűszerezésül, nagyon sok csípőset
• de nem használtak tejet/tejfölt hozzá,
• petrezselyemzöld helyett korianderzöldet tesznek rá - és az egész szinte krumplipüré sűrűségű.

Hozzávalók:

• Egy tasak (1/2 kg) sárgaborsóhoz, ami 4-5 főre elegendő
• Egy-két csík szalonna
• 1.2 dl tej, 1 ek liszt a sűrítéshez
• 2-3 gerezd fokhagyma, egy fej vereshagyma, egy zöldpaprika
• Fűszerek: só, bors, 1-2 (3) babérlevél, 1-2 szem tört szegfűbors

Nagyon szeretem a paszternákot, sütöm, levesbe teszem, főzelékbe aprítom, piacon lehet ilyen szép példányokat kapni, mint a képeken is láthatjátok. Van benne valami ősi erő, nincsen túlfinomítva, remélhetően nem génmanipulált, nem egyenforma, és kifejezetten egészséges. Igen finom zöldség, átmenet a répa és a fehér répa között, már valamikor gyermekkoromban is odakeveredett az aszódi konyhakertekbe.

A kb. 1/2 kg lencsét áztatom be először pár órára.

A főzelék fűszerei: Borsikafű, bazsalikom és zellerzöld friss csokorban, 1-2 babérlevél, csípős paprika szárazon és frissen, egy húsos paprika  – ezek miatt mondom, hogy fűszeres a főzelék. A 2-3 db paszternákot tisztítom, felkockázom, hozzákeverem a beáztatott, leszűrt fél kilónyi lencséhez.

Pár gerezd fokhagyma, egy fej vöröshagyma is került bele. A hagyma lehet egyben - össze is apríthatom. Ha van kolbász, sokat hozzátesz a jobb ízhez!! Olyankor mi esszük a lencsét magában, apátok megkapja a lencsét a kolbásszal, és akkor így kerek az étel, szóval komplett az ebéd.

A lencsét így befűszerezve felöntöm annyi vízzel, ami ellepi. Nem árt ha az jobbféle: kovászoltlé (ettől pikánsan savanykás és még egészségesebb lesz), íróval, tésztalével, leveslével, stb. Puhára főzöm, utóízesítem sóval, és egy kevés tejben elkevert 1 ek liszttel behabarom. (paprikákat, hagymát, fokhagymát kidobom.)

Érdemes egy kis doboznyi, 2 dl joghurtban elkeverni egy ek pirospaprikát, és a habarással együtt így összeforralni.

Nagyon jó így, és a sok zöldségtől még rostosabb, igen jót tesz az emésztésünknek. Erre mondja Tamás: témánál vagyunk...

Igen finom így a kelkáposztafőzelék, - és kínai kelből is ugyanúgy jó, mint édesanyám hagyományos aszódi kelkáposzta főzeléke.

A lényeg ott van a baloldali képen: kömény, paprika, borsikafű és babér, a képről lemaradt, de na meg só és bors.

Előkészítésként:

• vékonylaskára szelem, aztán kockákra-téglatestekre vágom a kínai kelt (egy kisebb fejet 4 főre). Úgy szoktam, hogy a fodros zöldes részét levágom, és vékony csíkokra szelem, ez a laska, s a fehér kemény, roppanós részt pedig nagyobb kockákra aprítom
• Meghámozom, kockázom a krumplit is (mondjuk 4 közepes szemet)
• Igencsak felaprózok egy fej hagymát
• Előkészítem a fűszereket, mert ha pattog a kömény, nincs idő keresgélni: só, bors, kömény, 1-2 babérlevél, piros paprika és 1-2 szál friss borsikafű (vagy 1 tk szárított, netán egy száraz ágacska)

Elkészítése:

1. Az egy kicsi fej vereshagymát (nem nagyot, mert így pirítva intenzívebb az íze, mintha belefőzném, és nem szeretném, ha a főzelékben dominálna a hagymaíz), szóval a kis hagymát még kisebb girizdekre aprítom.

2. Kevés szalonnazsíron, sonkazsíron átpirítom, és amíg jó forró a zsír, beleszórom a köményt is, hagyom tüzesedni, akkor jó, ha elkezd áradni a fazékból a kömény illata.

3. Akkor félrehúzom az edényt, és beleszórom a piros paprikát, borsot, kicsi sót is hozzáteszek.

4. Jöhet a kelkáposzta, közé a babér és a borsikafű, jól elkeverem. (Ha van paprikacsuma, 1-2 paradicsom, szívesen beleteszem!)

5. Visszateszem a tűzre, átforgatom, és beleforgatom a krumplit is.

6. Felöntöm annyi vízzel, ami éppen ellepi - vagy mint itt a képen is mutatom, tészta főzőlével,(persze lehetne zöldség főzőlével, zöldséglevessel, szóval ízesebb vízzel bármikor).

Nem túl puhára párolom.

7. Kevés tejjel elkevert liszttel besűrítem, összeforralom, (tudjátok, elég pár perc, de ha nem tartjátok be, lisztízű lesz/marad a főzelék!) - és kész is.

Utósózni feltétlenül érdemes, a kínai kel valahogyan sótlanabb a sima kelkáposztánál.

Eper, faeper, paradicsom, faparadicsom, kutya, fakutya…- na, melyik a tamarillo? Hát a faparadicsom, de a paradicsomfa termésére állítólag új-zélandi tengerészek mások szerint az ország marketingesei úgy gondolták, hogy az újonnan kitalált, s a spanyol amarillo és a maori tama (vezető, élen járó) szókapcsolatából alkotott új fantázianév, a tamarillo egzotikusabb a faparadicsomnál.

Van kisebb cserje és nagyobb (6-7 m-es) fa, szép nagy, húsos levelekkel, szerintem kifejezetten mutatós kis fa. Van nagyobb cseresznye és van kisebb alma méretű tamarillo gyümölcs, van piros és van sárga változata.

Félbevágjuk: kikanalazzuk- így a legegyszerűbb enni.

A héját nem eszik, mert a gyümölcsbőr mellett van keserű ízű valami benne. A magjai is kesernyések, de finomak, és valahol olvastam, hogy olyan, mint a borsozott paradicsom. Nem, nem olyan, pikáns, érdekes, savanykás, de nem borsos.

Ehető nyersen gyümölcsként, és vitathatatlan, hogy a gyümölcssalátához fantasztikus képi adalék (ettől csak a sárkánygyümölcs ütősebb!)

Ehető pépesen, püréként s vagy így, vagy szeletként karikázva levegőn szárított sonka mellé egzotikus kísérőként, sajtokkal is tálalhatom.

Nem meglepő, de püré formájában vízzel, cukorral ital készíthető belőle, (olvastam, hogy Latin-Amerikában ezt teszik).

Annyira édes és pikánsan paradicsomos, hogyha lenne elegendő (jó áron), bizonyosan extra jó lekvár is főzhető belőle, párolva kompót készíthető belőle, de ehhez nálunk túl drága… Ezen az áron dísznek a gyümölcssaláta tetejére, vagy egy darabon többen is osztozva élvezkedünk – darabonként több százért kóstolni érdemes, rendszeresen fogyasztani esztelenség.

Pedig nagyon egészséges gyümölcs, a fanyarsága – ez az! Nem keserű, hanem fanyar!, mondhatni nem vak, hanem bátor- okkal utal sok vitaminra, nagyon sok benne a C-vitamin, és a legendák szerint kifejezetten zsírégető a hatása, ami ugye manapság fontos a lányoknak.

A végére hagytam egy nagyon finom felhasználását: hosszában szeletelve, beborsozva, olajozva, grillen megsütve fantasztikus! Ha lenne tamarillo fa a kertünkben, gyakrabban csinálnám…