Így főz anyátok

Húsvétkor sonkát főzött a Galgamentén, akinek csak futotta rá. A sonka aztán sosem egymaga főddögélt, voltak mellette zöldségek, fűszerek, s kiemelten krumpli majd a végén már tojás is.

Így volt kerek a húsvéti asztal, a sonkalében főtt ízletes tojás, a sonkalében főtt finom krumpliból készített hagymás krumplisaláta és persze maga a sonka.

Aztán a sonkaléből készült még legalább kétféle étel, mondjuk egy savanyúkáposztás s egy lencsés vagy babos, a sonkazsírból meg vagy egy jó pogácsa, vagy egy korhelyleves…

Sonka levében tojás főzése nemcsak húsvétkor 

A minap a Bosnyák téri piacon rábeszélt egy parasztgazdának látszó egyén, vegyek a sonkájából. Vettem. Idehaza jobban megnéztük, s biza elég nyersnek találta apátok is, keresztapátok is – megfőztem hát annyi vízben, amennyi jól ellepte, s hogy jobb ízű legyen, raktam mellé mindent, ahogy kell:

• pár szem borsot,
• 1-2 szem borókabogyót
• egy fej vereshagymát, az utolsó színes héját rajta is hagyva
• majd fél fejnyi fokhagymát megpucolva
• 2 levél babért
• ráadásként egy száraz, kemény fehér répát, egy sárgával együtt.

Ahogy végignézitek a hozzávalókat: kvázi abalében főztem meg.

Ahogy a sonka már majdnem puha volt, mellé tettem pár szem krumplit is, végül a tojásokat is beleraktam, s vagy 15 percig jó ízesre és keményre főztem őket.

A lében hagytam kihűlni mindet. nagyon sokoldalú ételt kaptam így!

1. A sonkazsír megdermedt a tetején, azt leszedtem, félretettem főzéshez, igen jó ízt ad az ételeknek.
2. A tojás fentasztikusan finom így!
3. A krumpli is igen jóízű lesz, nagyon finom salátának, pl. tojással és hagymával, ecetes olajban; de finom simán a sonka és a tojás kísérőjeként is, és akkor a kenyér kihagyható, ami azért jó, mert így könnyebb, egészségesebb, kevésbé hizlal, annak ott a sonka amúgy is…
4. A lé, amiben főttem, szintén megőrzendő: lencseleves, főzelék, pörkölt, bab, káposzta, korhelyleves… és még sorolhatnám, mi minden sokkal finomabb tőle!!

5. Figyelem, lányok! A levét – ha nem használom el egy héten belül!- le is fagyaszthatom, eláll hónapokig, s mint mondtam, szinte minden csak jobb ízű tőle.

Keresztapátok, amikor megkóstolta a sonkát, amit előző nap „sonkának látszó tárgynak” titulált, azt mondta, „Érdemes volt megfőzni!”, mert nem hitte volna, hogy a tegnapi rossz parasztsonkából ilyen finom étel lesz. Na ja, de nem a sonkától, hanem ettől az ízes főzéstől javul ám!

A sonkalében főtt tojás fényesítése és a fényes tojás aszódi meséje

A főzőléből a tojásokat kivettem, s tiszta konyharuhával fényesre dörgöltem őket. - Felénk ez volt a szokás, máig így teszek. Hát, ahogy dörzsölgettem, had fényesedjenek, no, ekkor jutott eszembe Édes aranyos furfangja a szegény húsvétjainkon.

Tudjátok, ha nem volt pénzünk sonkára, a tojásokat ugyanilyen ízes „kváziabalében” főztük, csak éppen sonka helyett egy füstölt szalonnabőr társaságában.

Amikor kihűlt, kivettük a tojásokat és a szalonnabőrrel fényesre dörgöltük, aztán úgy kínáltuk a locsolókat a tojással, kaláccsal, netán kolbásszal pecsenyével, amink volt, s ravaszul sopánkodva hozzátette Édes:, „sajnos a sonka már elfogyott, sok locsoló járt már erre”, vagy: „Már kora reggel többen jártak erre s úgy látszik ilyen korán még igen éhesek voltak” – mert ugye, az is szégyen, ha elfogy a sonka, de még nagyobb szégyen, ha nincsen…

Kalács bezzeg mindig került, Édes mestere volt a kelteknek: repülős, foszlós font ünnepi kalács volt az asztalon, finom házi rétes, (káromkodva húzott, mert Édes olyankor mindig szidta az őseit és a búzát, a molnárt, stb.), meg valami egyéb, pl. egytojásos. Jól is jártak ezekkel a finomságokkal a locsolók sonka nélkül is. Galgamenti érdekesség: ha volt sonka, azt mindig kaláccsal, tormával ettük.

Eszembe jut Heltainak az átdolgozott Aesopus meséje, a Nap és a Szél vetélkedéséről. Nem szó szerint idézem, de valahogy így szól:

Ment a vándorlegény, fújta a szél a köpenyét, fújta, rángatta, cibálta… de a legény meg csak kapaszkodott bele, nem engedte elfújni.

Ment a vándorlegény, sütött a nap hétágra, törölgette a homlokát a legény, lengette, szellőztette is a köpönyét, de biza nem vette le, hanem betért az útszéli kocsmába és rendelt egy fröccsöt.

Így aztán a Nap és a Szél vetélkedésében a Korcsmáros győzött.

Hát, valahogy így voltunk mi is ravaszdiak. Ha most felnőtt fejjel próbálom visszaidézni gyermekkoromat, az annyira nyitott világ volt, egymást figyelő, hogy bizonyára mindenki, aki locsolni jött, valóban megtisztelésül jött el, s nem az étekért, mert anyagi helyzetünkkel a faluvég teljesen tisztában lehetett. Viszont azt is tudhatta mindenki, Édes milyen isteni repülős, foszlós kelt kalácsot süt húsvétkor…

Eredetileg kemény tojás maradékot hasznosított így az Édes odahaza Aszódon. Húsvét tájt, ha sok a maradék főtt tojás, és ennénk valami mást is, akkor az egyik menekülési útvonal a tojás ízének módosítása, pl. savanyítással, s ezzel a tojás is tovább lesz ehető, ami hűtő nélkül tavasszal már számított nálunk.

Édes úgy csinálta, hogy készített egy ecetes-cukros forrázatot (ahogy a leforrázott uborkánál, kétnapos-kéthetes  érlelésű savanyúságainál is használta):

• vízbe tett ecetet
• fűszerezte: bors, szegfűbors, koriander, mustármag, boróka, babér, kis csípős paprika és persze pár gerezd fokhagyma ki nem maradhatott volna
• épp csak felforralta,
• közben a megpucolt keményre főtt maradék tojásokat berakta a befőttes üvegbe
• s leöntötte őket a forró páclével.
• lefedve a hűvös, sötét kamrában érlelte legalább másnapig.

Másnap – vagy akár egy hét múlva is!- kitette az asztalra és ettük reggelire, vacsorára, főzelékre feltétként. Miután még egy hét után is jó így a főtt tojás – azért is volt érdemes a húsvéti főtt tojás felesleget így tartósítani. Ráadásul így másabb az íze, nem olyan kötött, nyögvenyelős.

Így néz ki, ha esszük:

Savanyú tojás idehaza és nemcsak húsvét után

A savanyú tojásokat már frissen, direkt savanyúnak készítem! Akár a hagymás-karamelles páclevemet, akár az Édes féle hagymás fűszeres páclevet állítom elő, a savanyúlevekbe még azon melegében belerakom az előzőleg keményre, (10 percesre!!!)  megfőzött, még meleg tojásokat.

Legalább egy éjjel állni hagyom, de aztán hűtőben tárolva nagyon sokáig állhat, eddigi tapasztalataim alapján mondhatom, hogy 2 hétig is jó.

Sőt, közben egyre jobb lesz!

Ízesítései:

Apátok nagyon szereti a hagymás változatot, főként, mióta csípős paprikát is teszek bele, és a zöldpaprikát, a tojással érlelt fokhagymagerezdeket is megeszi.

A tojáshoz a savanyúlében érlelődő ecetes hagyma nagyon illik. Komplett eleség: a tojás, mellé a hagyma, kenyérrel finom és ütős reggeli, lehet utána menni aratni. Na jó, vizsgázni, ti már ott arattok…

Szoktam mellé tenni zöldséget, pl. avokádót, paprikát, hagymát, fokhagymát, répát és paszternákot, de akár cukkinit is.

Gyakran pácolok a tojás mellé párizsit, szalámikat, virslit, krinolint. Nagyon kellemesen marinálódnak, mire a tányérotokba kerülnek. A párizsifélék mellé oreganót, medvehagymát vagy majoránnát szeretek a páclébe tenni.

Ha megnézitek ezeket a képeket, mind különböző időpontban készült más-más savanyú tojásról.

Jómagam ugyanis már nemcsak húsvétkor készítem, és még bort is teszek néha bele – úgy még finomabb. Ha fehér bort, akkor a tojás világos marad, (bal oldali első üveg), ha testes villányi vörössel, borecettel készítem így a tojást, akkor elszíneződik (balról a második üveg): de az inkább még különlegesebbé teszi.

Szívesen ízesítem citromkarikával is!!!!

Zöldfűszert is adok hozzá, borsikafű, kakukkfű vagy kaporág vált be, egy-két ágacska kell 1-2 liter pácléhez.

A visszamaradó páclé – főként, ha boros!- teljesen jó húsok sütéséhez.

Amikor beszélgettem Ibivel, villányi sógornőmmel erről a tojástartósításról-ízesítésről, kiderült, ő nem ismeri. Ugyan hagyd már,- mondta kicsit neheztelően- ezeket a mindenféle különleges új dolgokat.

Te Ibi, - lepődtem meg- ezek nem új praktikák, nem külföldi újdonságok, ez sima évszázados régi tót recept!!

Az más- adta meg ő is egyből magát – de akkor sem ismerem.

Aztán amikor részletesen elmeséltem neki, s megértette, hogy a húsvétkor kötelezően megfőzött rahedli főtt tojás így megmenthető volt, egyből elismerően csettintett rá. S kiderült, a savanyú buggyantott tojást sem ismeri - sem a szegény ember pörköltjében főtt tojást. Hát, bármennyire is hasomlít, mégiscsak más a palóc és más a sváb konyha ...

S hogy nemcsak én teszek ecetesen tojást, arra Sebesi Orsi a, régi munkatársőm (SEBESI MINIFARM) is példa, ilyen az ő ecetes-hagymás fürjtojása – íme a fotó róla! A módszer pedig ugyanaz...

“…A szőlőskertek fölött hulldogáló eső (amelyet végtelen nyugalommal hallgatnak a kertek) tüzes nedvvé válik. A tüzes napsugár átformálódik a szőlőkön, megöleli a hegyet. Most még egyforma a szőlőfürt mindenütt ezen a darab földön, ahol szőlő terem. De majd ha borrá érik a szőlő, majd ha pincébe zárva megismerkedik a fogság gyötrelmeivel és forrongó szenvedélyeivel, majd ha felolvadnak benne a könnyek és sóhajtások, amelyek a kapálgatásnál körülvették, akkor tudjuk meg, hogy mi a különbség bor és bor között…” 

                                                                                                             /Krúdy Gyula - A szőlő/

(A képeken a rajnai rizling bor pohárban fent, a kisharsányi rajnai rizling szőlőterület a templommal s a rajnai szőlőfürt és alkonyi levele...)

Karácsony alatt rajnai rizlinget ittam, no nem azért, mert iszákos volnék, hanem mert kerestem a benne rejlő ízeket, próbáltam beazonosítani az illatait, s mindezt jól megfogalmazni, ha a piacra kerül ez a bor.

Minden vendégemet ezzel itattam, faggattam, had okosodjak mások „kóstolgatásával” is. Sokszor éreztem, hogy a borkultúra nem igazán része a mindennapi kultúránknak, és sajnos most is volt ilyen beszélgetés a kóstolás kapcsán:

Milyen a bor?

Bor.

Kóstold meg, milyen?

Hát, bor.

Beszélgessünk róla?

Igyuk meg.

Én azt mondom, beszélgessünk róla.

Beszélgessünk, nem? Szerintem Krúdy Gyula igen jól fogalmazta meg ebben a fenti idézetben, mennyire nem egyforma egy-egy pohár bor, mennyire más rejlik attól függően, milyen fajta, hol volt a tőke otthona, milyen volt a termő éve?                

A mondás szerint egy bornak az apja a tőke (a szőlőtőke, vagyis a fajta, a nemző), az anyja a  termőhely (a terroir, a befogadó föld), és sorsa az évjárat. Nevelőanyja a szőlősgazda és nevelőapja a borász.

Vekerdy Tamás a gyerekek kapcsán írta, hogy gyermekeinknek két dolgot kell adni: gyökeret és szárnyakat.

Valahogy így van a jó borral is a borosgazda: a gyökerek a szőlő, az, amiből a bor elindul borrá lenni, és a borász ehhez tudja hozzátenni a maga odafigyelését, tudományát, a készítés, a pince tisztaságát, hogy a jó bor szárnyakat kapjon, s eljusson az értő emberekhez. Hogy megkóstolhassák!

Számunkra a borkészítés tele van kóstolgatással. Kóstolgatjuk a szőlőt: milyen az íze, a cukra, a sava. Cseppeket sajtolunk ki és mérjük refraktométerrel már kint a szőlőben is a cukortartalmát. Figyelünk arra, jókor szedjük le.

Ha korán szedjük, sok a sav, nem alakult ki a megfelelő cukortartalom, és a bor alacsony alkoholtartalmú, íztelen, üres lesz. Ha későn szedjük, bomlik már a cukor, elindulhat a rothadás, jöhetnek az ecetsav baktériumok, illósodhat a nem megfelelő szőlőből készített bor.

“... Királyi gyümölcs, és a szegények gyümölcse, mert ízében benne van minden jó íz, amelyet az életben szerettünk. Van benne ilyenkor az üde ifjúság savanykája, később érett öregség édes bölcsessége. Eszedbe hoznak ízei minden ízt, amely kedves és emlékezetes volt életedben, az első csók friss zamatosságától kezdve az öregségig csipegeted a szőlőszemeket a fürtről. Egyik szemben gyermekkorod ízeit érzed, másikban esküvőd napja van elrejtve, a harmadikban a roppanó magocska vénségedről beszél.

Ősszel jön ő a városba a hegyek közül, amely időben legkedvesebb az élet. Túl a tavasz szökkenésein, lehűlve a nyári hévtől: az élet mint egy kedves stáción pihen meg őszidőben. Lejön a szőlő a hegyekből, és frissít, üdít, gyönyörű ígéreteket tesz. Mutat hosszú piros őszt, miközben folyton érik, mint az ember. Felszedi magába az élet napsugaraiból az erőt, a szélből a szilajságot, a halkan hulldogáló esőből a bölcsességet.

Mire megérik: a nap messze húzódik a hegyektől, hűvösödik az éjszaka, borong a felhő a domb felett: akkor van szüksége a szőlőfürtnek elrejtett ifjonti erejére, délceg öregségére, a napsugár tüzére. Hordóban jön le a hegyről, hogy esztendőn át vigasztalója, erősítője, mámorítója legyen az embereknek. (Krúdy Gyula: A szőlő)

A mustot is kóstolgatjuk, mérjük, s aztán jön a hordó, mert a pincék mélyén hallgatagon pihenő borok nem is pihennek ám: dolgozik bennük a metamorfózis, átalakulnak anyagok, alakulnak az ízek, és eközben a bor igényli a törődést, a figyelmet,

Amikor eljön az idő, felkészítjük a palackozásra.  Ilyenkor kóstolgatjuk csak igazán! Bevizsgáltatjuk a bort a vegyi laborban, látunk értékeket, következtetünk állóságra, extrakt-tartalomra, alkoholra, savakra, stb.,ezekkel az elemzésekkel meghatározhatjuk ezeknek a fontos alkotórészeknek a mennyiségét, - ám a bor sajátossága, illata, aromája, íze, utóíze, a korty hosszúsága, lecsengése bizony csak kóstolással állapítható meg.

Ez a rajnai így került a karácsonyi asztalunkra, palackozás előtt vagyunk és kóstolgatjuk, elvégre el kell készítenünk a leírását, be kell tudni mutatni a bort azon vendégeknek, vevőknek, akiknek szeretnénk átaladni.

Nézzétek ezt a poharat: ott aranylik benne a villányi rajnai rizling.

Itt vert gyökeret a Villányi Borvidéken, azon belül a kisharsányi Hajdús dűlőben. Süt a nap hétszámra, jó itt a talaj,  valamikor Európa országaiba exportálták innen a borokat hordóban, Nagy Pál, akitől az egyik itteni szőlőt vettük (ő olaszrizlinget termelt ezen a talajon), azt mesélte el, apósa pincéjében talált egy hordót, s rajta nyomdai sok évtizedes, kopott festéssel a felirat: Siklós – London. Londonba vitték hordóstul az olaszrizlinget innen, s volt rá piac.

Híresek voltak a magyar borok, minőségiek és nem 200Ft/2liter műtrágyalötyik. Meg kellene becsülni, amink van, a termőföldet, az évezredes magyar borkultúrát, mert még Villányban is láttam műveletlen szőlőt, de azt hiszem, nincs olyan ház, ahol ne lenne színes tévé és mobiltelefon…

Amikor egy borral találkozom, barátkozom vele, mint ezzel a rajnai rizlinggel.

Nézem a színét. Egy bor a tisztaságával és a színével köszön elsőnek. Lehet kristálytiszta, (tükrösen tiszta), tiszta, rosszabb esetben homályos (fátyolos), még rosszabb esetben opálos (zavaros, ezt már törött bornak is mondják). Ennek a rajnainak a színe aranysárga, kis zöldes villanásokkal, ahogy a fényben átforgatom. Ha a bor sárga, lehet szalmasárga, világossárga, aranysárga…

Aztán ahogy a fényben már megmozgattam a bort, időt adtam az illatainak, bontakozzanak ki a pohárban: érdemes beleszagolni, mivel üdvözöl? Nehéz jól megfogalmazni, nincs egzakt leírás erre.

Érezzük magát a bor illatát, a pincék üzenetét. Némelyik bornál (különösen a kedvenc portugieseremnél), ha beleszippantok a pohárba és becsukom a szemem, szinte ott állok a hűvös pincében. A falakon nemes penész, tompán fénylik a nedvesség, a hordókban csendben érik a bor, s gyakran eszembe jut ez a Krúdy idézet a szőlőről, amit a beköszöntőmben is idéztem, mert annyira jellemzőnek érzem arra a bonyolult átalakulásra, amidőn a szőlő leve borrá érik. Vagy Pilinszky sorai a hordókban érő halhatatlanságról, Hamvas Béla…

A jó bor illatában letisztult nyugalom van, a minőség üzenete.

A még jobb bor illatában ott lehet a termőhely, a szőlőfajta illata, rétek és erdők, kaszálók, gyümölcskertek az Éden üzenete.

Most nem beszélnék a túlkénezett borok büdös szagáról, az illósodott borok ecetességéről, az egérszagról, szúrós illatokról - ha ezeket érezzük a palackban, az a bor hibás. Öntsük ki, mert csak a fejünk fájdul meg a gyomrunk után…

Ha nyitottan szívom be és próbálom elválasztani egymástól, mi minden búvik meg ennek a rajnainak az illatában, minden fehér benne, a szirmok, az aromák. Egyértelműen citrusos, aztán ráébredek: mézes az illata!

Jön az első korty: forgatom a számban, ismerkedek az ízével, a savaival.

A bor savtartalma lehet sokféle, savanyú (mit savanyú! Vadsavanyú is), kellemesen savanykás, sima vagy lágy. Ez kellemesen lágy, annyira savas, amennyire egy rajnainak kell, elvégre hosszú útra indul: a rajnai rizling többéves bor, ha már a palackba rejtük, évekig őrizhetjük, a palackban is gazdagodni fog az aromája.

Sokan szeretik az édes borokat. Az édességet a bor cukortartalma adja. Amikor mi a bor fejlődése során hagyjuk, hogy a benne lévő cukor teljesen átalakuljon, akkor az extrakt-tartalmában nem lesz visszamaradó cukor, ez a száraz bor. Villányra a száraz borok a jellemzőek, az itteni borászok nem cukroznak, nem javítnak must-sűrítményekkel tudomásom szerint.

Viszont többedszer fordul elő, hogy egy bort az extrakt magas értéke, gazdag aromái miatt édesnek mutatkozik a szájban. Most is, ez a rajnai olyan érdekes, az illatában búvó méznek még az aromái is visszaköszönnek a számban, ezt a száraz, cukormentes bort szinte édesnek érzem.

Reduktívan erjesztettük, ettől üde és természetes szénsavtól fiatalos, virágos az íze. A nyelvemen itt-ott érzem a minibuborékot. Rájöttem, ez a citrusos íz a grapefruit.

Telt harmóniában olvad benne össze a sav és a zamat, az illat és az íz: Úúúú – jó ez a bor, mondom magamnak. Hú- de jó fröccsnek! – mondja a párom. Hát igen, jó borból jó a fröccs, de a legjobb fröccs jó és savas borokból készíthető.

Végül megfogalmaztam a bor leírását, ez kerül a palack hátsó címkéjére. Aki olvassa majd, nem is tudja, mennyi időt töltöttem vele, hogy megpróbáljam megfogalmazni, jól átadni mindazt, amit a borkóstoláskor számomra ez a rajnai adott.

LINBRUNN Rajnai rizling 2012

Markáns savgerinc és áradó gyümölcsösség harmóniája jellemzi ezt a bort.

Eleven, kis zöldes villanással aranysárgán csillámlik a pohárban. Illata intenzív, mégis finom, mert csupa fehér virág, akác és citrusok, fehér húsú gyümölcsök  (őszibarack, grapefruit) köszönnek belőle. Lendületes, tüzes, erőteljes és mégis könnyed száraz bor fajtajelleges ízekkel, különleges zamatokkal, a háttérben akácos mézességet rejtve. Lecsengése hosszú, fűszeres és elegáns.

A rajnai tökéletes választás halakhoz, szárnyasokhoz, sajtokhoz, gombás ételekhez és salátákhoz. Ideális fröccs-alap a minőségi fröccs kedvelőinek. Fogyasztását 10-12 ^oC-on javasoljuk.

 Végezetül egy karácsonyi halsaláta a Rajnai rizlinghez:

A TESCO-ban kaptam füstölt tonhalat. (Ez nagy dolog! most ettem először.) Kicsit száraz volt, ezért előkészítésül citromot facsartam rá, hagymát karikáztam és beraktam egy zárt edényben a hűtőbe érlelődni.

Készítettem tojássalátát: keményre főtt tojás, paprika, sós paradicsomkockák, kis sajtkockák összekeverve, majonézzel, mustárral, a citrom másik felének kifacsart levével.

Szedtem a hó alól tyúkhúrt, elkevertem a paradicsomkockákat vele.

Mindez így együtt isteni volt együtt a rajnaival!!!

Apátok nagyon szereti ezt a paradicsomos húst, és ebből is többször tud enni, vagyis nagyon kedveli, és ízletes, de nem arrogáns az íze (tudjátok, ő a túl agresszív ízeket nem bírja... ).

Meséli, gyerekkorában gyakran evett ilyet, nagymamátok és nénikétek egyaránt készítette.  Felénk Édes a paradicsomos húst paradicsomos mártásban és kicsit zöldfűszeresen (zeller!!lestyán!!) készítette, szaftosan, némiképp édesítve. Vagyis édes-savanyú volt a mi tót paradicsomos húsunk, egészen más, mint ez.

Eleinte apátok kedvéért készítettem időnként, aztán én is megkedveltem, ti már simán eszitek, a konyhánk részeként.

Hozzávalók:

• karaj vagy comb, fejenként 1-2 szelet hús
• 2-3 ek olaj
• Fűszerek: só, bors, fokhagyma
• egy nagyobb dobozka sűrített paradicsom

Ibi disznóhúsból, malaccombból is készíti ezt a paradicsomos sült húst.

Átforgatja a húszseleteket a forró zsiradékon, sózza, borsozza, felönti kevés folyadékkal (leginkább vízzel) és puhára párolja, majd zsírjára süti. Nem tudom, használ-e hozzá fokhagymát, de pár gerezdet mindig hozzáteszek!

Ekkor jön azon elkészítés mód, amitől Ibi paradicsomos húsa az, ami:

Amikor a hús már serceg, úgy lesült, Ibi vesz egy nagy doboznyi sűrített paradicsomot, és kifejezetten nagy tűznél belekaparja a húsokra az egészet. Az összeugrik, kicsit köpköd (!! Erre vigyázzatok! Jó a kötény hozzá), ámde Ibi jól elkeveri, bevonva ezzel vele a húsdarabokat. Alig lesz szaftja, a nagyja a húsokra ragad. Olyan ízes lesz így a hús, mintha teliraktam volna fűszerekkel…

Szeretem a nagy parazsas vasalómat, amivel tudom sütés közben puhítani a húsokat. Gyakran használom, mert alatta klasszul megpirulnak a hússzeletek, és szinte bármelyik hús finomabb lesz tőle.

Ehhez a narancsos változathoz valók:

• Kicsontozott csirkecomb vagy mell (vagy egy-egy – szintén kicsontozott!!) fél csirke étkesebb férfiúk részére)
• Kettő narancs legalább
• 1-2 ek zsír
• 3-4 gerezd fokhagyma
• Zöldfűszer (kakukkfű, oregánó, zsálya, stb.), én előszeretettel rozmaringot használok a narancshoz, kis zsályával
• s a mártáshoz étkezési keményítő és tej vagy tejszín 1 dl

Elkészítése gyors és egyszerű, s a vasalóval a végeredmény garantáltan finom. 

Zsiradékon megpirítom az aprított fokhagymát és rádobom az előkészített (tisztított, felvágott, kellő méretű) és besózott csirkemell/netán csirkecomb darabokat.

Fehéredésig pirítom mindkét oldalát, megszórom őket zöldfűszerrel: kakukkfűvel vagy rozmaringgal, de pl. oregánót, majoránnát, petrezselyemzöldet, izsópot, turbolyát, zsályát is érdemes használni.

Aztán jön a vasaló, és azzal lenyomva sütöm át a hús mindkét oldalát, amíg meg nem pirul. Ahogy az öreg fanszenes és súlyos öntöttvas vasaló (bolhapiacon, vaterán simán kapható ám nektek is!) a friss zöldfűszereket szinte beleperzseli a húsba, nagyon ízes lesz tőle a csirke!

Amíg sül a hús, addig mindkét narancs héját lereszelem, levét kifacsarom, ami húsa van, azt is kikaparom.

A sülő húsra öntöm a narancslevet rostostul. Átforgatom rajta a csirkéket, s így adom krumplipüré mellett elétek, ahogy a képen is látszik.

A visszamaradt pecsenyelevét összeforralom, belekapirgálom mindazt, ami a serpenyőben leragadt a húsokról, és vagy ezzel a lével locsolom meg a pürét, vagy mártást készítek belőle.

Narancsos mártás az ízes pecsenyeléből 

A narancsos mártáshoz egy kis étkezési keményítőt (mondjuk egy teáskanálnyit) elkeverek 1 dl tejjel, vagy simán 1 dl tejszínt adok a pecsenyeléhez s azzal melegítem forrásig.

Ilyenkor a mártást külön teszem az asztalra a csirke mellé.