Diós tészta házi meggy-málna lekvárral Diós zöld tészta cukros tejföllel
Először azt akartam írni, én szeretem a diós tésztát. Aztán javítottam, hogy „mi lányok szeretjük”, de egyből eszembe jutott, hogy a keresztapátok is szeret – szóval az egzakt megfogalmazás: csak az apátok nem szereti a diós tésztát.Egyszerű, könnyen ehető, tele van értékes nyomelemmel a dió révén, és persze hizlal a sok porcukorral, na de ahogyan Koncz Gábor színész mondotta volt egykor, aki élte az életét, az könnyebben fogadja el azt, ha meghal – vagyis néha porcukrot is kell ennie az ember lányának az élet teljességévhez, nem igaz?
Szinte bármilyen tésztából készítem, a frissen kiszedett, meleg tésztára szórok egy kis porcukrot, had olvadjon rá, arra szórom az enyhén cukros darált diót, és még egyszer megszórom a tetejét porcukorral. (Mondtam, hogy hizlal!) Régen, Aszódon az aratók után gyakran vittek olyan ebédet, hogy bableves-babgulyás, és azt egészítették ki szintén tápláló, vagyis energiában gazdag tésztával. (A sima tészta után ugyanis egy órával már éhes a férfinép, márpedig az aratáshoz kellett az erő.)
Ez a tészta mákos volt vagy a diós. Kész-passz, nem volt más. Lehetett volna tojásos is, elvégre attól sem éhes az ember, de azt még az aratók is tudták, milyen gyorsan romlik a tojás a melegben, és csak erősek voltak, nem hülyék, szóval tojásos tésztát senki sem vitt a földekre.
Szoktuk néha lekvárral enni – legjobb a keresztapátok féle, kicsit folyósabb sárgabarackkal-, de finom édes tejföllel is.
