Húsleves Édes féle csontról lefejtett hússal Édes csontlevese madárfészek tésztával
Falusi háztartásunk volt:- voltak szárnyasaink, hogy tojjanak tojást és együk őket,
- volt kutyánk, hogy védje a házat
- macskánk, hogy fogja az egeret
- néha malacunk, akik elébb elették előlünk az ennivalót, aztán disznóvá serdülten mi ettük meg őket.
Pénzünk viszont kevés volt, és Édes előbb nem evett saját maga, mintsem ne adjon enni a jószágnak.
„Előbb az állatok, aztán ehet a gazda”- mondogatta, mire a Grimm mesében ráfelelhették volna az állatok, hogy: „DUKK!”
Vettünk hát olcsó húsos csontot. Karaj, farok, ilyesmi, és abból sok zöldséggel Édes finom levest főzött.
A hideg vízbe tette fel a csontokat, adott melléjük hagymát egészben, kelkáposzta levelet, némi elszáradt, vagy csak elöregedett zöldséget, pl. fás karalábét, (amit már nem ennénk meg, de még jó az íze), belepucolt egy-két fokhagyma gerezdet, megsózta az egészet és felrakta főni.
Amikor már puha volt a csontokon a hús, leszűrte az egészet.
A csontokat kivette, lemosta, tányérra tette.
A levébe belerakta a közben megpucolt, felvágott zöldségeket: 2-3 répát, karalábét, zellergumót, 1-2 fehér répát, (egy időben szerzett valahonnan paszternákot is, de az nem szerette a mi földünket, nem tudtuk megtartani, de amíg volt, nagyon finom volt a levesekben, tulajdonképpen édes fehér répa, pörköltekben is igen jó ízt adott).
Ha roppanósra megpuhultak a zöldségek, akkor készen volt a leves, csak tészta kellett hozzá.
Tálaláskor: tányérba került a zöldség, a tészta és rá a leves. Ebbe a levesbe néha belekerültek a csontokról lenyesett főtt húsdarabok, de ha több hús volt rajta, akkor az a karajcsont már átlényegült tányérhússá, és ment a zöldségekkel és a tormával, no meg az Édes féle paradicsomszósszal az asztalra második fogásnak.
