Léna édesanyja orosz, édesapja ukrán és Kijevben éltek, míg férjhez nem jött Magyarországra. Egy utazásnál ismertem meg, ahol elmesélte, hogyan készíti a céklás borscsot marhahúsból. Feltétlenül elkészítem ezt a levest odahaza, olyan rég készülök rá – mondtam neki, - sajnos a céklát odahaza csak ketten esszük, jómagam és a kisebbik lányom, így aztán a céklaleves se lesz túl kelendő.
Nahát, az én anyukám sem szerette a céklát, sose rakta bele magának- felelte ő. - Gondolj csak bele – győzött meg- ott van az a jóféle húsleves, aztán a hagyma, a répa, a krumpli és a káposzta. Ez csak finom lehet, cékla nélkül is! A paradicsomtól úgy is piros lesz, a cékla csak még sötétebbé teszi a színét.
Édesanyám egy kisebb paprikát is belevágott ilyenkor (LEHET ERŐS IS? - ha szeretitek, igen,- felete közbevetett kérdésemre.)
Apátoknak így készítettem el a babos-gombás-paradicsomos borscsot – cékla nélkül.
Megfőztem a húslevest, sok zöldséggel – a zöldségeket leszűrtem, azokból csináltam hússalátát majonézzel.
Másnap lezsíroztam a leves tetejét. Két részre osztottam, fele a babhoz, fele a zöldséghez kell.
A húsleves felével feltettem főni a babot (fejenként egy szűkös marékkal) babérral, egész hagymával és pár gerezd fokhagymával. Puhára főztem.
Nekiálltam a zöldségek előkészítésének. Egyik mennyiség sem sok, de együttesen tisztességes mennyiségű levest hoznak össze!!!
- A gombát felkockáztam.
- A vöröshagymát is apróra vágtam.
- Lereszeltem két répát, egy fehér répát, és egy darabka zellert.
- Krumplit megpucoltam, felkockáztam.
- Egy zöld hosszúkás (erőskés) paprikát is felapróztam, ment a zöldségekhez.
- Káposztafej negyedét igen apróra felcsíkoztam.
Szalonnazsíron (na meg a lezsírozott marhafaggyús zsiradékon) megpirítottam a hagymát.
Hozzáadtam a zöldségeket.
Átpirítottam, aztán jött a paradicsomlé, és 2 ek fűszeres paradicsompüré is hozzákerült. Babérágacskát is raktam bele!
Hagytam pirulni a paradicsommal, aztán felöntöttem a húsleves másik felével.
Fél órányi lefedett főzés után jött a krumplikocka és a káposztacsík bele. Nemcsak fejes káposztát tettem, raktam egy jó marék, deszkán azért kisebb darabokra vágott savanyú káposztát is!
10 perc múlva jöhetett a gomba is a levesbe.
Kapros fokhagymát készítettem ízesítésül a levesbe. Jó pár gerezd fokhagyma, só, piros paprika és sok kaporzöld került a mozsárba (petrezselyemzöld is igen jó, a kettő együtt még jobb, de a zeller, lestyán is elfér a mozsárban!), amit igyekeztem összetörni. Ezzel még ízesítettem a levest: sóztam és borsoztam. Mondtam apátoknak, ezt úgy kell enni, hogy szinte zöld legyen a beleszórt zöldfűszertől: sok kapor, zeller, lestyán, kevés petrezselyemzöld, ami itthon volt, összevágva mindet rászórtam a tetejére, elkevertem és tényleg zöldellt a leves…
Igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy a borscs sokáig eláll, és egyre jobb lesz. Ez is jó nagyon. - Meg kell kóstolnod – győzködtem apátokat. Elfogadott egy tányérral, aztán vidáman mutatta az üres tányért:
- Hát, ez jó volt, olyan volt mint egy csorbaleves, ugyan nem az eddig evett, hanem másféle csorba, de csorba. Ukrán csorba.. (Nagyon szeretjük a csorbát, az egész család eszi! Szóval ez dicséret volt.)
Kis időre rá a konyhába jött valamiért, én éppen pakoltam el a gombás levest (nagyon hamar lehűtöm és teszem a hűtőbe, a gombával nem szabad viccelni.), de épp ott volt előttem a vaterázott kis kék öntöttvas lábaskámban. – Ez volt az ukrán leves? – kérdezte. – Ennék még belőle egy tányérral.
- Na lányok, ez még nagyobb dicséret volt!
Megjegyzés: Ha az elkészült levesen túl bő a lé, érdemes egy kis tejes lisztes sűrítést csinálni, de ha rövid lével készült el, nem igényli a sűrítést.
