Az édes kásás körte és a savanykás, húsos vérszilva együtt egy kis citromhéjjal fahéjjal megbolondítva – cukor nem is kell hozzá, ha a körte önmagában elég édes!
Fűszerek: fahéjrúd, szerecsendió csipetnyi belereszelve, szegfűszeg – érdemes a kicisket (szegfűszeg) teatojásba tenni!
A hozzávalók láthatóak: fele körte, fele szilva kell hozzá optimális esetben, de ne féljetek az arányoktól, minél több a szilva, annál savanykásabb és setétebb, minél több a körte, annál édesebb és rózsaszínesebb. Minél több a körte, annál több citrom is kell hozzá – a sok szilvához nem is nagyon kell (a héja reszelve az ízével gazdagít), ám ha több a körte, citromos vízzel védem a barnulástól, vagyis belefacsarom a levét még a körte pucolás előtt.
Felforralom és összeturmixolom, ha nem magoztam ki előtte, akkor rurmixolás előtt kell. Persze passzírozhatjátok is, akkor nincs magozás és nincs turmix sem - ennyi.
Egy egy csészényi csoda- yucca virággal tálaltam, mert akkortájt virágzik, amikor a vérszilva érik. (A yucca is egy-két hetet ad a fogyasztásra, szerencsére egyik-másik bokor eltér a virágzási idővel egymástól! Parféhoz fantasztikus!)
Mindig mondtam, ahogy cseppben a tenger, úgy a szülőfalumban, Aszódban is ott volt a világ. Akár Erdély konyhájában a szász, román, magyar, székely és örmény családok főztje alkot egységet, s jól megvannak együtt, ha a politika hagyja, a Galgamentén is a magyar, a tót, a sváb, a cigány ember együtt élt színes szőttesként, s a konyhánk is épp ettől volt színes. Édes főztjében ott volt az anyjától tanult konyha, a valóban Felvidékről erre a tájra kétszáz éve elhozott ételekkel, az ikladi munkatársak sváb ízei, a domonyi háztáji ötletek, vagy akár Katóék főztje. Gyerekkoromban együtt éltünk, játszottunk, tanultunk, Édesék együtt dolgoztak romákkal, és Aszódon sose semmi gond nem volt a népek között. Sváb, tót, magyar, roma – az odaszólásoknak semmi éle nem volt csak cukkolás esetleg...
Ez a tapaka nevű csirke a "tapaka" nevű edényben készül, innen a neve. A vasalást a tapaka, egy speciális öntöttvas edény fedele biztosította, gyakorlatilag „beleesett az edénybe, és mert jó nehéz volt, lenyomta a húsokat sülés közben.
Grúziában anno úgy készítették, mint vásárokon a pecsenyét, olyan bő olajban, hogy ússzanak benne a sülő húsdarabok. Odakint az olajba kerülnek a fokhagymák „ruhástól”, azaz héjastól, melléjük egy-két rozmaring ágacska, én ilyet nem mindig csinálok, eleve befokhagymázom a csirkét előre, és ha sütöm, vele jönnek az olajba a pucolt fokhagyma gerezdek, nem teszek bele héjas gerezdeket – ez új volt számomra nagyon.
Véletlenül fedeztem fel ezeket a pirosas levelű díszfákat: s rájöttem, egy mirabolán, más néven mirabella vagy fosóka-féle (prunus myrabolana) szilva fája, amit leginkább alacsony növésű bíboros díszfaként telepített a Főkert vagy a zuglói Önkormányzat (nem tudom).