Az előkészítés egyezik a normál zölddió előkészítéssel (ezt már leírtam, és ha tudnám, idehivatkoznám nektek, efféle tudomány híján keressétek meg a blogban „zölddió szirupban” címszó alatt): röviden szólva, az előkészített, átszurkált éppen elég nagy és elég puha, László vagy Iván nap előtt szedett diószemeket héjastul legalább napi 2 vízcsere mellett áztatom 10-15 napig, mindaddig, amíg a zölddiók meg nem feketednek.
Akkor el kell készíteni a fűszeres savanyúságlevet: egyberakom és összeforralom
- víz
- 20%-os ecet, annyi, hogy kellemesen-erősen savanyú legyen a lé
- Annyi só, hogy kellemesen sós legyen (ahogyan szeretjük)
- 2-3 ek cukor, kicsit selymesebbé tenni az ízét
- 2- 3 szegfűszeg a pikánsság miatt
- 1 kk szegfűbors
- 1 tk borókabogyó
- 1 tk fekete bors
- 1 ek mustármag, esetleg koriandermag is
- Egy egész citrom (megszurkálva, hogy a savanyúsága, íze kijöjjön, de ne maradjanak foszlányok a lében)
- 1-2 erős hegyes száraz paprika (lehet 1 friss is, de azt csak belefőzöm, kiveszem a tartósításkor)
- 1-2 babérlevél
A páclével leöntöm a diókat, és felforralom az egészet.
Aztán hagyom benne kihűlni.
Másnap a diókat kifőzött üvegekbe teszem, a levüket felforralom, leöntöm vele a diókat, lezárom az üvegeket, száraz dunsztba teszem őket.
Aztán kell 2-3 hónap legalább ahhoz, hogy enni lehessen belőle. Jellemzősen elkészült nyár elején, és decemberben lett felbontva. (Egyébként talán a dióban van valami, de nagyon sokáig eláll!!) A dió különleges, finom, de megmaradt benne az erős zölddió íz, és emiatt apátok nemigen ette…
