A sárgaborsót régen többet ették felénk, igyekeztek ehetővé tenni, mert olcsó volt, télen-tavasszal egyaránt ott állt a kamrában, ráadásul évekig elállt.
A főzése: ugyanúgy beáztattuk, mint a babot, de nehezebben puhult, ezért a főzésekor Édes mindig tett bele egy késhegynyi szódabikarbónát. Érdemes az áztatásra nem egy éjszakát, hanem egy egész napot rászánni.
Áztatáskor elég ronda habos a vize, ezért Édes mindig többször, 5-6 alkalommal legalább átmosta. Teljesen teletöltöttük vízzel, így a habot lesepertük a tetejéről, de újra-újra keletkezett.
Jut eszembe, az utolsó áztatóvízbe is tett Édes egy csipetnyi szódabikarbónát, és az összidő elérte legalább a fél napot, inkább egy napig is áztatgattuk ezt a borsót.
(Akkoriban mindent átválogattunk: a babot, a rizst, a sárgaborsót is, amolyan aszódi hamupipőke voltam, mert ezt általában a legkisebbnek kellett csinálni. Elég szemetesek voltak. Ma már sokkal tisztábbak mind, általában áztatás során szedem ki a szennyeződéseket.)
Édes a sárgaborsót hagymával, zöldpaprikával, pár gerezd fokhagymával, egy-két babérlevéllel és némi borssal, szegfűborssal tette fel főni a rizshez hasonló dupla mennyiségű vízzel, de vigyázni kell, beáztatás előtt kell a térfogatokat lemérni! Aztán a leöntött vizet kell pótolni hozzá. Ebből az jön ki, hogy méricskélés helyett a sárgaborsót éppen ellepő víz elegendő a főzéshez.
Figyelem, lányok! Habzik. Ronda módon, és ha jön a hab, legegyszerűbb nagy kanállal leszedni, kidobni, mint ahogyan Édes tette anno a samutyinával a húslevesből. Lehet, ez is jó lenne, de ha megpróbáltam lefedve benne hagyni, akkor kifutott, és pucolhattam a tűzhelyet. Szóval figyeljetek oda, ha felforr, szedjétek le a habját, akkor szórjatok bele egy kis szódabikarbónát, aztán igen kis tűznél (!!!) pároljátok puhára a sárgaborsót.
Ha megpuhult a sárgaborsó, Édes kiszedte a hagymát, paprikát, fokhagymát, babérleveleket.
Szalonnazsíron pirított fokhagymás, rózsaszínű rántással, tejes felöntéssel sűrítette be,
A legvégén kevert a főzelékbe valami zöldfűszert, leginkább petrezselyemzöldet.
Gyakran ettük szalonnával, szalonnazsírral meglocsolva, szalonnapörcökkel (vagy épp bevagdosott szalonnacsíkból sütött „kakastaréjjal”) tálalva.
Ugyancsak gyakori feltét volt a lisztben átforgatott, barnára sütött pirított hagyma is, (mint a képen is láthatjátok!), vagy a szegényember pörköltjének csúfolt hagymás-paprikás rántás. Apátoknak is ízlett, szerintetek „ez nem finom, ez isteni volt!”
No, bármilyen finom így és esszük sokféleképpen tálalva, még indiai módra is kértétek. Figyeljétek csak meg, hogy a hun (szkíta, sumér, az eurázsiai sztyeppék bronzkori és első évezredes lovasainak) gyökerei hogyan jöttek át Indiából Aszódra: úgy néz ki, hogy az eltérés Édes főzelékéhez képest gyakorlatilag annyi, hogy:
- a megfőzött sárgaborsót nem fokhagymás lisztes rántással sűrítették, hanem csípős, fokhagymás fűszeres hagymával,
- használtak gyömbért és fahéjat fűszerezésül, nagyon sok csípőset
- de nem használtak tejet/tejfölt hozzá,
- petrezselyemzöld helyett korianderzöldet tesznek rá - és az egész szinte krumplipüré sűrűségű.
Hozzávalók:
- Egy tasak (1/2 kg) sárgaborsóhoz, ami 4-5 főre elegendő
- Egy-két csík szalonna
- 2-3 gerezd fokhagyma, egy fej vereshagyma, egy zöldpaprika
- Fűszerek: só, bors, 1-2 (3) babérlevél, 1-2 szem tört szegfűbors
