Blogom:

Életemet meghatározzák a borok és az ízek. Családanyaként szól ez a blog gyermekeimnek és tágabb családomnak, hogy unokáink is ehessenek olyat, amilyet a dédanyjuk főzött és remélem inni fogják azt a bort amit a borászatunk készít...

Recept számláló:

Már 900 feletti recept az oldalon!

válogass kedvedre>>

Kedves képeim:

Keresés cimke alapján

Címkefelhő

Tagline

2010.06.22. 10:09 mijemaja

Körte és töltött körte vörös borban

Címkék: körte édesség desszert #összes

Sima körte vöröborban

Előre bocsátom, én a körtét jobban szeretem fehér borban, de ha egyszer villányi kötelékeink vannak, s ebből kifolyólag finom villányi borunk, meg kellett kóstolnunk vörös borban is.
 
A száraz, tüzes merlot éppúgy jó, mint a portugeiser, vagyis az egyszervolt oportó.
Felteszek fél liternyit egy kis fazékban, teszek hozzá finom fűszereket. Ahogy pakolom bele a fűszereket, ráébredek, szinte a forralt boros fűszerkeverék is jó ide, hiszen:
- pár darab fahéjat,
- kevés koriandert,
- egész fekete borsot,
- jó pár szem borókabogyót
- és egy fekete kardamom magot összetörve teszek bele.
Nagyon kevés cukrot is teszek hozzá, de kevés kell, hiszen a körte édes, a bort be akarom forralni – szóval elég egy kanálka barna cukor. Felforralom, és leszűröm.
 
A körtéket meghámozom, felezem (vagy negyedelem), magházát és egyéb nem ehető részeit kiveszem. Jénaiba teszem, köré öntöm a bort, és megy a sütőbe, közepes hőmérsékletre sütögélni.
Néha a tepsiben vagy locsolgatom a borral, vagy megforgatom, hogy átjárja a bor íze teljesen (és hogy homogén bordó legyen a színe, ne fehér foltos…), de ha hozzá sem nyúlok, akkor is finom lesz, legfeljebb foltosabb kicsit.
 
Mire a körte megráncolódik, addigra a leve is besűrűsödik.
 
Tálalni: kis tányérba a körte, köré a mártás, mellé: citrom/narancs karika, pár szem dió. Díszítés: mentalevél, ami el is rágcsálható hozzá.
 
Extra tálalás: van igen finom házi körtepálinkám a Dunakanyar mellől, (olyan, hogy a körte kiköszön belőle!!!), a tűzforró körtét meglocsolom vele, úgy tálalom.
Még extrább tálalás: flambírozom – ezt sose fogom lefotózni, vagy falmbírozok, vagy fotózok – de isteni, tessenek elhinni nekem!!
 
Édes töltött körte vörös borban
 
Ha a vörös boros körtét édesen töltve készítem, akkor a körtéket felezem, ráteszem a sült almához is használt tölteléket:
-          mozsárban apróra tört dióhoz keverek porcukrot vagy mézet (inkább mézet),
-          kevés tejföllel/tejszínnel lazítom,
-          fűszerezem: őrölt fahéjjal és leheletnyi kevéske szegfűszeggel.
-          Jaj, a rumot majd el feledtem, pedig azt is szoktam belekeverni, ha van a háznál. (Vörösbor ide vagy oda.)
 
Az utóbbi időben hozzá teszek kandiscukrot is, el fog olvadni, és ettől olyan érdekes lesz az íze, és ekkor érdemes a cukrot-mézet elhagyni, nehogy túl édes legyen. Emiatt jó bele egy kevés citromhéjat belereszelni. (pille vagy vattacukor is jó bele, de azok teljesen elolvadnak, csak az édes hiány marad utánuk…)
Szóval ez a töltelék ráborul a körtére, a körte bemegy a jénaiba, és köré öntöm a bort.
Minden más hasonló, mint a sima körténél.
Forralgatás a sütőben – de itt nem locsolgatok, had piruljon rá a teteje.
Még az elején szoktam gyömbért is belereszelni, szerintem jót tesz a mártásnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://igyfozanyatok.blog.hu/api/trackback/id/tr512100333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása