Igen, újra egy nemzetiszínű borkorcsolya (igaz, felülről és halványzölddel). Vörös borhoz kínálom, tüzes, lendületes vöröshöz, a 2012.évi villányi portugieser csupa erő és csupa gyümölcs vöröséhez.
Hozzávalók:
rucola, sajtkrém (tejszínes krémsajt, mascarpone vagy sajtos besamel), natúr kecskesajt, tejföl, paradicsom.
Elkészítése
A paradicsomot nagyon aprókra vágom, sózom, borsozom fehér borssal, és kis petrezselyemzölddel elkeverem –így hagyom érni, míg a többivel elkészülök. 2-3 pohárkára elegendő egy mini koktélparadicsom.
A kecskesajtból nagyon kicsi, 1x1 cm-es kockákat igyekszem vágni. Annyit, amennyi a pohárka.
A maradék elkent, morzsás sajtot majd a rucolakrémbe keverem…
Elkészítem a rucolakrémet:
- Veszek egy maréknyi rucolát. Nem többet. (Maradjon a végére poharanként egy-egy díszíteni is!) A képen a turmixban látható felét kivettem, csak azt szerettem volna, ha jól látszik a tejföl és a krémsajt alatt a zöld saláta.
- A turmixba teszek 1-2 ek mascarponét, 1-2 ek tejfölt, 1 tk porcukrot, pici sót, 2-3 ek olívaolajat, pár csepp (!!tényleg csepp) citromot.
- Nagyon kell vele vigyázni, inkább legyen világoszöld az a magyar szín, de a rucola kesernyéssége könnyen elhúzza a bort, tehát inkább több tejfölt és több mascarponet és kevés kecskesajtot morzsolok a krémbe.
- Pici porcukrot is szórok bele, és a citromból – láthatjátok a képen!- csak cseppentek.
- Összeturmixolom – ne lepődjetek meg, elég híg lesz.
- Ehhez sűrítésnek adok még 1-2 ek mascarponét, a maradék kecskesajtot.
- Összekeverem.
- Ha így is túl híg –a rucola azért jó salátaöntetnek, mert meglepően „leveses”, lédús,- akkor kis zsemlemorzsával sűrítem, nem sajttal, mert az is elhúzza a sós, erősebb ízek felé.
Akkor jó, ha teljesen lágy az íze. Nem tolakszik, nem agresszív, szóval, ha el kell gondolkodnod: ez rucola? Nna, akkor jó.
A pohárkrém (borfalatka) felépítése:
- - alulra teszek egy kk zöldfűszeres paradicsomkockát. Kihagyok valamennyit, mert díszítés lesz a végén!
- Arra 1-2 tk rucolakrémet. (kezdem érezni, hogy nylontasak levágott sarkán fogom tölteni a vendégeknek!!!)
- Ráteszem a kecskesajt kockát
- Jön a paradicsomkocka,
- Beleszúrok 1-1 rucolalevélkét dísznek.
- Kész.
Nagyon szeretem a piros-fehér-zöldet, ráadásul a gyermekkori rigmus (Piros-fehér-zöld-ez a magyar föld, most skandálhatnám: piros-fehér-bordó, ez a magyar hordó és piros-fehér-bordó, ez a magyar bor, ó! Azt hiszem elértem a fájdalomküszöböt.)
Beszéljünk hát a mellé kínált vörösborról.
A villányi portugieser olyan, mint a mesebeli legkisebb legényke, pucolja az istállót, vakarja a lovakat, vágja a fát, és nem ő a legszebb a lovagi tornákon, csak álmodozhat dicsőségről, de ha nem lenne, hiányozna a hétköznapokból. Tudjátok, Szilágyi Domokos írta az
Az ünnep, az ünnep halandó.
Csak a hétköznap maradandó.
…
adjatok erőt a hétköznapokra
(az ünnepekre talán még futja),
mindig-váratlan halálunk előtt
élnünk erőt és túlélnünk erőt,
lépést tartani – lélek se rebben -
lépést tartani szerelemben,
undorban, bájban, nyomorban, félszeg
napokon legyőzni a félszet,
teremni feledést, amely gyógyít,
hazugságot, amely nem lódít,
teremni, teremni, teremni erőt
hétköznapokra az ünnep előtt.
A portugieser a hétköznapok bora, egy ilyen „lépéstartó” bor, gyógyít, segít legyőzni a félszet, erőt teremt, jó ízt ad a pörköltnek, bográcsnak, a téli estéknek, a nyári délutánoknak, a haverokkal való kártyázásokat is vidítja. JÓLIHATÓ bor. Könnyed, gyengéd és tovatűnő savakkal, szép gyümölcsökkel, lendülettel ajándékozza a kortyokat. Ez a fajtajellege.
A nagy áhítatos borkedvelőknek nem elég nemes, hízelgő vagy hűvösen elegáns, az alkoholistáknak nem elég olcsó. Tudjátok, nem a drága húst kunszt jól elkészíteni, hanem egy vesét, egy egyszerű főzeléket. Valahogy így van a portugieser is, egyszerű, jól iható bor- ez akkor jó, ha jó helyen van a tőke, dolgozik vele a szőlész és odafigyel a borra a borász – vagyis tud főzni, aki a tökfőzeléket elkészíti. Hússütéshez ez nem feltétlen szükséges.
Ezt a bort issza apátok, amióta Villányba keverte gyermekként a sors, s iszom én is, mióta összefontuk a sorsunkat. A fenti képen a villányi pince előtt munka közben ettünk pár falatot a Fejérdi gyula házi sonkájából és a bort is kóstoltuk hozzá. Tudjátok, ez munka! A konyhámban sokat főztem vele, sok ételt megettem mellette, a régi villányiak szerint „A” BOR, amivel kimennek a szőlőbe, amivel megkínálják a munkásokat, egymást, a vendégeket, amit isznak szüretkor, bálokban = OPORTÓ… Persze már csak a szőlő kékoportó, a bort portugiesernek kell hívni, ezt Villányban is megtanultuk.
Az oportó könnyed ivású, jóízű (mondhatnám „jóhúzású”) bor, a fajtajelleg pedig egy érdekes adalék benne – mert az én elmúlt huszonnyolc villányi évemben sosem volt azonos az íze. Erre idéztem nektek a borász szólást: a szőlő apja a fajtája, anyja a termőhely és sorsa az évjárat. Szóval hiába ugyanaz a hely, ugyanaz a tőke, Herakleitoszt is idézhetem, hogy sose léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba – ez itt is igaz. Öregebb a tőke, ki tudja mi történt egy év alatt lent a gyökérerdőkben. Más a napos órák száma, ereje, egymásutánisága, változik a föld, a szél, az eső mennyisége és időszakai, - ami marad, az a munka, mert az kiszámíthatóan nem csökken… Még a kártevők is változnak, a fagy is másként köszön, hol elver a jég, hol nem, a szőlősgazdák úgy ülnek Isten tenyerén, hogy folyton egyensúlyozniuk kell – le ne essenek onnan. - Így lesz aztán más az évjárat.
A villányi portugieser attól jó, hogy nem akar évszázados nagy bor lenni. Laza, könnyed, enyhén savas, nem bántja a gyomrot, nem vág fejbe, nem várja el, hogy elámuljunk a teremtő eme csodáján – egyszerűen csak szebbé teszi az aktuális percet, finomabbá az ételt, vidámabbá a beszélgetést.
Maga a szőlő egész Európában ismert, termelt. Fentebb láthatjátok a leszedett szőlőt és a mustját is! Így aztán a portugieser fajta egész Közép-Európában elterjedt, hívják portugizacnak, portugalkának, blauer portugiesernek vagy modrý portugalnak. Olyan, mint a kadarka- megszólít, beszélget és jól eltöltjük együtt az időt. Nem ad mást, mi a lényege: a hétköznapok komplex egyszerűségét.
Milyen a mi portugieserünk?
A 2010-es erős, testes, telt. Balra ezt töltöm. A 2011-es gyengédnek indult és mostanra erősödött be, gyümölcsös, nagyon gyümölcsös, és hízeleg. Ez a palack van a muskátlis képen. A 2012 megint lendületes, igen jó ívású bor. "ÚJ BOR" felirattal éppen árultuk a képen a Villányi Vörösborfesztiválon. Mind más, mind jó. Apátok mostanság épp a 2010-esre kap rá, Tamás és Gábor is épp a héten mondta, a minap milyen jót "portugireztek" a 10-es legelső palackozásából. Összeült két fiatal testvér, megitták az üveg bort és jól átbeszélgették az estét = EZ A PORTUGIESER.
Szeretem bármihez – a magyar konyhához ajánlom. A legtöbb receptemben ezt a bort találjátok.
Ha a csülköt beleáztatom, s abban megfőzöm, hát a csülökhöz szárnyakat varázsolok, éteri ételkölteménnyé válik. A körtéket beleáztatom s belefőzöm, körtefantáziák lesznek. Hmmmm az oportómártás…! Krémeshez, húshoz…
S a borlekvárt is ebből főzöm szívesen.
Tudjátok mit? Legközelebb leírom nektek annak az elkészítését is!! A borkóstolón amúgy is dicsérik, kérdik, lehet-e venni – szóval ideje feltenni megőrzésre.
