Van egy 
kedvenc fényképem róla, nyakába akasztva a nagy fehér kötény (ebben szeretett a konyhában főzni), és tele van élettel a pasas: vidám, nótázgató, mulatós férfi komoly sörhassal , ami komoly tekintélyt adott neki.
Jóskának nem volt szakácskönyve, szerinte az annak kell, aki nem tud főzni. Nem volt gourmand, se gaszrtrozseni, se ínyenc, csak egy ember, aki szeretett főzni, és olyan jóízűen evett, hogyha nekiállt, aki látta, mind kért belőle.
Volt néhány alapszabálya:- „Jót csak jóból lehet főzni” - mondogatta, ezért mindig igyekezett jó helyeken vásárolni, csirkét-kacsát és egyéb szárnyast ismerős háztájukból szerzett be, ha vidéken járt, bement a tanyára, és kibeszélte a tojást és az ott szaladgáló husikákat a tanyán élőktől, pincéből vette a bort, stb.
- „Kóstolj meg mindent”, mondta, így aztán ő evett békát a tanyán, ürgét és varjúpörköltet a roma munkatársaival, varjútojást ő maga csinált gyerekkorában, megkóstolta a csigát is, röviden szólva: kíváncsi volt és nyitott. Bárhol dolgozott az országban, mindig felkutatta, ami arra a tájékra jellemző finomság, s ha ízlett, megtanulta csinálni.
- „Csak csináld egyszerűen”- volt a szavajárása, mert nem szeretett pacsmagolni, egyszerű ízeket és egyszerűen készítette el.
- Ennek ellenére – talán az ifjúkori étteremben való munkásévek tapasztalataiként nagyon sok minden ételt ismert.
- „Ha már te főztél, mosogasson el más”- ez alapszabály volt. Minden főzés végén ez hangzott el, és ezt az előírást Jóska sógor becsülettel be is tartotta. Leginkább nokedli vagy sztrapacska készítés után lett volna kedvem sírva fakadni attól, amit ránk hagyott. Mindennek megvan az ára, ha enni akarsz, mosogass, - ezt elég sokat hallottam tőle, de mosogattam is, mert enni akartam abból, amit főzött.
Jóska legénykorában pincérkedett, és az én fejembe is egy életre beleverte, hogy étteremben csak hirtelensültet kérhetek enni.
A legtiltottabb éttermi étek a brassói aprópecsenye volt, mert annak erős fűszerezése minden maradék újrahasznosítását lehetővé tette az akkori idők éttermi mestermunkásainak.
Jóska viszont megtanulta, hogyan kell jól készíteni, és mi az ujjunkat nyaltuk a brassóija után. Judithkával „egyeztettük az óráinkat”/receptemlékeinket, egyezik, amit leírok, azt ő is így készíti máig.
Hozzávalók: 1kg sertésszűz, 2 fej fokhagyma, só bors, pirospaprika, olaj, 1kg krumpli
Elkészítése:- Kezdjük a húsnál: csak sertésből készítette (van aki fele marha-fele sertésből készíti), és annak is kizárólag a szűzpecsenyéjéből. „Azért pecsenye, ugye”- mondta. „Csak az tud olyan omlós szaftos lenni, mint amilyennek lennie kell…”
- Jóska a húst vékony csíkokra vágta (mint a tokánynál szokás), a fokhagymát hajszálvékonyra felszeletelte.
- Olajon a felcsíkozott húst jól átforgatta, megvárta, míg mindenütt megfehéredik, és hozzáadta a felszeletelt fokhagyma felét. (Ez kellett az ízletes süléshez.)
- Ahogy átpirította a húscsíkokat a fokhagymával, befűszerezte őket: só, bors, piros paprika került bele.
- Felöntötte annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, majd fedő alatt puhára párolta, időnként megkevergetve.
- Ha már puhult a hús (a fakanállal megnyomva a húscsíkok rugalmassága egyértelműen jelezte), akkor hozzáadta a fokhagyma másik felét is (ezt azért, hogy a végén teljes legyen az erőteljes fokhagyma aroma).
- Ha kellett, pótolgatta a vizet, de nem növelte a mennyiségét. Amikor a hús puha volt, akkor a fedőt levette és zsírjára sütötte.
- Közben a hússal egyenlő mennyiségű (tömegű) és kocka alakúra összevágott krumplit bő olajban kisütött, és tálalás előtt pár perccel beleöntötte a húshoz, összerottyantotta pár percig, - és már tálalta is.
Judithka az édesapja brassóiját kovászos uborkával, vagy más savanyúsággal tálalja!!!!!
Brigi brassóija:
Ugyanúgy készíti, mint Jóska sógor, de nem tesz hozzá piros paprikát egyáltalán, szóval ő „fehér brassóit” csinál.
